Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A költségvetési keret csak az igények töredékére elegendő

Szemkeő Judit, az Orbán-kormány volt szociális államtitkára szerint tavaly egymilliárd forinttal, az idei évre pedig 1,5 milliárd forinttal kellett volna növelni a méltányossági nyugdíjkiegészítésre fordítható költségvetési keretet azért, hogy a jogos igénylők hozzájuthassanak a kiegészítéshez.


Dátum: 2003-02-22 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:14.858213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus erről pénteken Székesfehérvárott, Balsay István fideszes országgyűlési képviselőnek a témával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó nyílt fogadónapját megelőző sajtótájékoztatón beszélt.

Szemkeő Judit elmondta: a felmérések szerint országosan 1,2 millió idős ember lenne jogosult alacsony nyugdíja miatt méltányossági nyugdíjkiegészítésre. Mivel az erre vonatkozó kérelmet háromévente lehet benyújtani, évente 400 ezer nyugdíjas kaphatná kézhez a kiegészítést, de a költségvetésből elkülönített keret csak az igények töredékének kielégítésére elegendő.

- Márpedig az európai uniós csatlakozás miatt a kormánynak már teljesítenie kellene a választáskor tett ígéreteit - hangsúlyozta Balsay István.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, tavaly országosan 800 ezren nyújtottak be kérelmet méltányossági nyugdíjkiegészítésre, s az idén 150 ezer igénylőre lehet számítani.

Fejér megyében a múlt év végéig 25 319 kérelem érkezett az illetékes szakhatósághoz: 14 ezret feldolgoztak, 7696-ot elutasítottak, s a megye rendelkezésére álló 21,5 millió forintos keretből 6355-en kaptak nyugdíjkiegészítést.

Mivel az idős emberek többsége nincs tisztában a lehetőségekkel, s nehezen igazodik el az adminisztrációs teendők között, Fejér megyében az országban elsőként, pénteken nyílt fogadónapon tájékoztatták őket a tudnivalókról.

Elhangzott: létrehoztak egy információs, tájékoztató rendszert. Más megoldás hiányában egyelőre Balsay István képviselői irodájában, illetve annak a telefonvonalán fogadják az információt kérőket. A 18 nyugdíjas klubot tömörítő Alba Regia Nyugdíjas Egyesület pedig tájékoztató előadásokon hívja fel tagjainak figyelmét a méltányossági nyugdíjkiegészítés igénylésével kapcsolatos tudnivalókra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek