Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Te Jani! Hogy állunk ezzel a feketemunkával?

Ahhoz képest, amit az új baloldal nagykutyái csinálnak, tényleg nincsen Zuschlag-ügy - jelentette ki napirend előtti felszólalásában a parlamentben Balla György Kóka János villa-botránya kapcsán.


Dátum: 2007-11-12 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:31:56.702115, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Közerkölcsök, magánbiznisz (Balla György)

Kóka János nemrég kijelentette: egyetlenegy fillér eltitkolt jövedelme sincs, és ezt a sajtó-helyreigazítási per fogja igazolni. A pert Kóka János elbukta. Magyarul: Ön nem mondott igazat - jegyezte meg Balla György. A fideszes képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a Kóka-villa ügynek még nincs vége, hiszen szombaton a hatóság a villa-építkezésről egy körözött feketemunkást vitt el, és kiderült az is, hogy más, külföldi, szerződéssel nem rendelkezők is dolgoztak itt.

Tisztelt miniszter úr! Arra az egy kérdésre próbáljon meg választ adni, hogy mennyivel olcsóbb egy budai luxusvillát építeni úgy, hogy az ott dolgozók után senki sem fizet adót, sem tb-járulékot? - tette fel a kérdést a fideszes képviselő.

Balla György azt is megkérdezte Kóka Jánostól, hogy magát, a feketegazdaság élharcosának kikiáltó Veres János odafordult-e hozzá, hogy megkérdezze: Te Jani! Hogy állunk ezzel a feketemunkával? Vagy ezért nem tette meg esetleg, mert akkor Ön (Kóka - a szerk.) visszakérdezhetett-e volna: Te Jani! És hogy állunk a színesfém-kereskedelemmel? Meg a hamis számlák után visszaigényelt 55 millió forintos Áfa-val? Csak azt sajnálom, hogy a harmadik Jani - a Zuschlag - egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni ezen a beszélgetésen, ahol elmondhatta volna, hogy nincs Zuschlag-ügy -tette hozzá a fideszes képviselő. A képviselő megjegyezte: ahhoz képest, amit az új baloldal nagykutyái csinálnak, tényleg nincsen Zuschlag-ügy.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 384, 'source_type': 'media', 'source_id': 1335, 'target_type': 'article', 'target_id': 75472, 'relation_type': 'describes'}