Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiltakozás a kishatárforgalmi egyezmény ellen

Nehéz a magyar érdekeket képviselni egy összeurópai szervezetben, de sokszor úgy tűnik, hogy sajnos nem nehezebb, mint idehaza - jelentette ki keddi napirend előtti felszólalásában Kelemen András.


Dátum: 2007-11-13 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:32:21.070025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kelemen András napirend előtti felszólalása

Emlékeztetett arra, hogy amikor a parlamentben szó volt a magyarellenes támadásokról, akkor a kormány a kétoldalú kisebbségvédelmi egyezmény 2003-as aláírásától várta a magyarellenes fellépések számának csökkenését. "Én szomorú vagyok - hangsúlyozta -, hogy ennyivel is megelégedtek volna."

Most ismét betelepítés indul meg, csak most az EU kíván megszabadulni a hívatlan jövevényektől, a szerbek pedig megtervezik ezen emberek betelepítését a magyar lakta területekre - hívta fel a figyelmet a fideszes politikus.

Mint mondta, a külügyminiszterünk pedig azt hangoztatja, hogy nincs mit tennünk, nincsenek eszközeink a probléma megoldásához. Ez azonban nem igaz - húzta alá Kelemen András. A vajdasági magyaroknak most határozott kérésük van felénk: azt kérik, hogy a magyar kormány ne írja alá a kishatárforgalmi egyezményt - mutatott rá a képviselő. Az egyezmény aláírásával ugyanis egy ellenőrizhetetlen betelepülési hullám indulna meg a határ menti 50 kilométeres sávban.

Azt kérik innen, a déli határaink mellől, hogy végre egyszer hallgassuk meg kérésüket. Nem adtunk nekik magyar állampolgárságot, így legalább arra vegyük rá közösen a magyar kormányt, hogy a kishatárforgalmi egyezményt ne írják alá Szerbiával - szólította fel képviselőtársait a politikus.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4326, 'source_type': 'media', 'source_id': 1342, 'target_type': 'article', 'target_id': 75494, 'relation_type': 'describes'}