A pénznek valahol lennie kell
A hazánkba érkező milliárdos európai uniós források tisztességes felhasználása nem látszik sem a gazdaság állapotán, sem pedig az emberek életkörülményein - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője Bajnai Gordon keddi tájékoztatójára reagálva.
Dátum: 2007-11-13 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:32:25.652749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón azt a mától üzemelő korrupcióellenes honlapot mutatta be, amelyen bárki bejelentést tehet, ha szabálytalanság vagy visszaélés jut a tudomására az uniós támogatásokkal kapcsolatban. Bajnai arról is beszélt, hogy nemcsak az uniós pályázatok eredményei, hanem a bírálóbizottság összetétele is elérhető a bejelentő oldalon, a pályázók pedig végig nyomon követhetik az elbírálás folyamatát.
Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő az elhangzottakra újságírók előtt úgy reagált, hogy ideje lenne, ha a kormány végre arra a kérdésre felelne, hol vannak a hazánknak juttatott európai uniós források.
Szijjártó szerint a választ részben azok a sajtóhírek adják meg, amelyek szerint a szakma tiltakozása ellenére támogat bizonyos projekteket a kormány, részben pedig az elmúlt hetek történései, "amelyek világosan mutatják, hogy az uniós források jelentős részét ellopják, mégpedig egy központilag vezérelt, felülről irányított rendszerben".
"Ma Magyarországon, amikor európai uniós forrásokról esik szó, akkor soha nem a hatalmas megvalósuló fejlesztésekről, soha nem az ország javuló gazdasági állapotáról, és az emberek életének könnyebbé válásról beszélünk, hanem a források ellopása, lenyúlása, feljelentések, bejelentések, meg különböző honlapok képezik a tájékoztatások részét" - mondta.
A fideszes politikus szerint annak ellenére, hogy eurómilliárdok érkeznek Magyarországra közösségi források címén, ezeknek a tisztességes felhasználása nem látszik sem az ország állapotán, sem az emberek életkörülményein. Mint fogalmazott, nincsenek fejlesztések, az ország gazdasági állapota pedig nem javult.
"A pénznek tehát valahol lennie kell" - tette hozzá Szijjártó Péter, aki szerint a források útjáról a vidéket járva Gyurcsány Ferenc, vagy akár mai sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon is beszámolhatott volna.