Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz győzelme elősegítené a közép-európai stabilitást

Ha Magyarországon győzelmet tud aratni a polgári oldal, az lendületet adhat az európai polgári oldalnak is - mondta pénteken, Budapesten Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára.


Dátum: 2002-03-01 13:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:18.769460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár az Európai Néppárt kampány és média munkacsoportjának ülésén vett részt a Fidesz székházában. A megbeszélés szünetében újságíróknak elmondta, hogy az ülésen beszámolt a magyarországi kampányról.

Mint mondta az európai néppárti politikusok fontosnak tartják, hogy a Fidesz jó eredményeket tudjon felmutatni a választásokon, hiszen Európa több országában is hamarosan választásokat tartanak. - Ha megnyeri az Európai Néppárt az európai választásokat, akkor nem csak az Európai Parlamentben, hanem az Európai Unió végrehajtó szervében, a tanácsban is többséget szerezne - fejtette ki Németh Zsolt. Hozzátette, hogy meghatározó jelentőségű lehet a néppárt befolyása akkor, amikor a konvent éppen ülésezik, és a jövő Európájának építése van napirenden.

Az államtitkár rámutatott arra, hogy Közép-Európában még egyetlen országban sem nyertek a reform-, illetve polgári erők egymás után két választást. - Ha most ez sikerülne, az a közép-európai politikai élet és pártrendszer stabilizálódását jelentené, s talán a szomszédos országokban is lenne pozitív hatása - vélte Németh Zsolt.

Maria Rauch-Kallat, az Osztrák Néppárt főtitkára újságírók előtt meggyőződésének adott hangot, hogy a Fidesz megnyeri a választásokat. - Nem csak azt kívánjuk a Fidesznek, hogy nyerje meg a választásokat, hanem azt is, hogy sikeresen folytassa a tárgyalásokat Magyarország EU-csatlakozásáról - hangsúlyozta a főtitkár. A politikus szerint roppant nagy jelentősége lenne annak, ha Magyarországon 1990 óta először sikerülne két választást megnyernie a Fidesznek.

Németh Zsolttal egyetértve úgy vélte, hogy ez hozzájárulna a közép-európai stabilitáshoz.

Alexis Wintoniak, az Európai Néppárt főtitkár-helyettese elmondta, hogy a Fidesz néppárti tagsága ugyan még újkeletű, de igen aktívan vesz részt a szervezet tevékenységében, és ezt nagyra értékelik. Megjegyezte: tíz éve ülésezik a munkacsoport, de első alkalommal vannak abban a helyzetben, hogy sokat tanulhatnak a magyarországi tapasztalatokból.

A Benes-dekrétumokkal kapcsolatos vitát érintő kérdésre válaszolva úgy vélte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök igen korrekt választ adott Brüsszelben. - Igaza volt, amikor rámutatott arra, hogy az európai történelemben vannak még megválaszolatlan kérdések, és ezeket csak az együttműködés szellemében, politikai úton lehet megválaszolni - mondta a politikus.

Kapcsolódó elemek