Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A taszári ügy három lábon áll

Taszárért emelt szót Kaposvár és a Somogy megyei közgyűlés elnöke kedden a megyeházán tartott közös sajtótájékoztatón; a repülőtér működőképességének visszaállítását, valamint önkormányzati tulajdonba való átadását kérik az államtól.


Dátum: 2007-11-13 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:32:26.885198, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke szerint "a taszári ügy három lábon áll": a repülőtérből, a polgári terminálból és a laktanyából. Az önkormányzati vezető ezeket sorra véve elmondta: a 600 hektáros repülőtér évek óta kihasználatlanul áll, átadását már korábban is kérték működtetésre, a terminálra 700 millió forintot költött az állam, ám jelenleg ugyancsak kihasználatlan, a laktanyát illetően pedig csak annyi előrelépés történt, hogy a honvédségtől átkerült a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz.

Ez utóbbival kapcsolatosan a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy egy korábbi 50-50 százalékos megosztásról szóló megállapodás helyett 37 százalékot igényel a laktanyából - emlékeztetett Gelencsér Attila, aki arra a felvetésre, hogy sikerült-e már egyezségre jutni a taszári önkormányzattal - a falu képviselő-testülete a közgyűlési döntést megelőzően úgy határozatot, 100 százalékban igényt tartanak a laktanyára - nemleges választ adott. (A Kincstári Vagyoni Igazgatóság csak megegyezés esetén adja át térítés nélkül a nettó 29 ezer négyzetméternyi ingatlant.)

A laktanya átvételéről szólva a megyei közgyűlés elnöke azt mondta: "nem ajándékot kérünk, terhet szeretnék levenni az állam válláról", egyúttal közölte: levélben fordult a közgyűlésben Taszár 100 százalékos tulajdoni igénylésével egyetértő szocialista frakció kormánykapcsolatokért felelős tanácsnokához, Kolber István államtitkárhoz, kérve: segítsen abban, hogy a 27,6 millió forint éves őrzési-állagmegóvási költség és az átadás egyszeri 28 millió forintos költségének felét az állam átvállalja.

Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere szerint az államnak ismét működőképessé kellene tenni a repülőteret, s ezt követően átadni tulajdonba az önkormányzatoknak. A város ebben az esetben egymilliárd forintot adna a beruházáshoz - ismételte meg korábbi ajánlatát a polgármester, hozzátéve: további 600 millió forintot pedig a Taszár szomszédságában lévő keleti ipari park fejlesztésére fordítanának. "Ígéretekkel tele van a padlás (...), az elmúlt öt évben mégsem történt semmi érdemleges - fogalmazott Szita Károly, hozzátéve: "az állam bizonyította, hogy nem jó gazdája közös tulajdonunknak".

Kapcsolódó elemek