A bővítés élvezi a Fidesz politikai támogatását
A Fidesz megértéssel fogadja az afganisztáni magyar részvétel jövőbeli bővítését - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedden.
Dátum: 2007-11-13 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:32:27.200862, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyi bizottság ülésén Szekeres Imre honvédelmi minisztert hallgatták meg.
Németh Zsolt közölte: a bővítés élvezi a Fidesz politikai támogatását, hiszen NATO-felhatalmazásban zajló misszióról van szó, ezért semmilyen kifogást nem emelnek ezzel kapcsolatban. Hozzátette: a szakmai felelősséget a kormány viseli.
Németh Zsolt kijelentette: a Fidesz a NATO-t ítéli a magyar biztonság legfontosabb garanciájának. Hangsúlyozta: az afganisztáni misszió sikere fontos a NATO és a szélesebb Közel-Kelet biztonsága szempontjából.
A tervek szerint a jelenleginél ötven százalékkal több magyar katona teljesít majd szolgálatot 2008-tól Afganisztánban.
Így egy időben 290-300 magyar egyenruhás lesz majd Afganisztánban. A magyar katonák látják majd el a kabuli repülőtér irányítását, emellett különleges katonai műveletekben vesznek részt, valamint lesz magyar vezetésű összekötő-tanácsadó csoport is. Továbbra is magyarok vezetik majd a bagláni tartományi újjáépítési csoportot.
A honvédelmi miniszter kiemelte, hogy az afganisztáni NATO misszió tanulsága, hogy az országépítés nem lehetséges az afgánok nélkül. Hangsúlyozta: nem kívánatos, hogy függőségi helyzet alakuljon ki, az afgán állam és a társadalom nem függhet a nemzetközi szervezetektől.
Németh Zsolt kifogásolta, hogy Magyarország távol áll attól, hogy a nemzeti össztermék két százalékát költse védelmi kiadásokra.
Szekeres Imre ennek kapcsán közölte, hogy a tavalyi rigai csúcstalálkozón abban állapodtak meg a résztvevők, hogy a tagállamok nem csökkentik, és amennyiben költségvetésük lehetővé teszi, növelik a védelmi kiadásaikat. Mint mondta, a tagállamok közül összesen hat fordítja GDP-jének 2 százalékát védelmi kiadásokra, "a többi jóval kevesebbet". Hozzátette: Magyarország most beterjesztett költségvetése szerint 1,18 százalékot tervez a jövő évi védelmi kiadásokra, amivel a tagállamok sorában a középmezőny alatt van.
Németh Zsolt, a testület fideszes elnöke kíváncsi volt a miniszter véleményére Laborc Sándor tervezett kinevezése ügyében.
Mint a politikus fogalmazott, Laborc Sándor "tudvalevőleg egy átvilágíthatatlan előélettel rendelkező személy", akinek a kémelhárítást, a terrorizmus elleni küzdelmet és Oroszország a szövetség elleni akcióit ellensúlyozó tevékenységet kellene irányítania januártól.
Mint mondta, Magyarország megítélését súlyosan érintheti Laborc Sándor kinevezése, ebből komoly nemzetközi botrány lehet. Véleménye szerint a miniszter nem fogja tudni elhárítani a felelősséget, amikor ez a probléma NATO-szinten fog felmerülni.
Szekeres Imre szerint a NATO egyetlen szervezetétől sem formális, sem informális formában nem érkezett jelzés Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) élére történő jelölésével kapcsolatban.
Kijelentette: "az illető (...) minden egyes kurzus alatt bizalmi tisztségeket töltött be, hol az NBH-nál, hol az Információs Hivatalnál, hol az APEH-nél".
Németh Zsolt szerint az APEH-pozíció nem felel meg annak a biztonsági szintnek, ami egy titkosszolgálati vezetőnél elvárható.
A Fidesz már a múlt héten tiltakozott Laborc Sándor kinevezése ellen, és arra kérték a kormányt, álljon el ettől a tervétől.