Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Várható volt az államfő döntése

Sólyom László államfő véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak a gyűlöletbeszéd-törvényt. A Fidesz szerint várható volt az államfő döntése.


Dátum: 2007-11-13 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:32:30.042859, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert, a Fidesz jogi kabinetvezetője az MTI-nek azt mondta: várható volt az államfő döntése, mert a Sólyom László által megfogalmazott alkotmányossági aggályok nagyobb része már a törvény parlamenti vitájában is felvetődött, és emiatt akkor az ellenzék nem is támogatta a javaslatot.

Mint mondta, a Fidesz osztja az államfő alkotmányos aggályait, és kíváncsian várja az Ab döntését.

A Fidesz frakcióigazgatója ugyanakkor úgy vélte: nem járható út, hogy a szocialisták folyamatosan próbára teszik az Alkotmánybíróságot, "lakmuszpapírként" használják a testületet, mondván, hogy egyszer majd úgyis átengedi a javaslatukat. A szocialistáknak nem kellene a parlamentben mindig lesöpörniük az ellenzék alkotmányossági aggályait - figyelmeztetett a politikus.

Kapcsolódó elemek