Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Végeláthatatlan kívánságlista, s nem világos üzenet

Az Európai Parlamentben ma délelőtt került megvitatásra az Európai Bizottság 2008. évi jogalkotási és munkaprogramja.


Dátum: 2007-11-14 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:32:52.630334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Surján László felszólalásában elmondta, hogy a munkaprogram inkább végeláthatatlan kívánságlista, mint politikai eltökéltséget sugalló, világos üzenet. A Magyar Néppárti Delegáció költségvetési ügyekkel foglakozó képviselője hangsúlyozta: "Ha a jogalkotási tervet és az éves politikai stratégiát már az év elején összevontan tárgyalnánk meg, akkor a költségvetést lehetne a kitűzött célokhoz alakítani, nem pedig a céljainkat a költségvetéshez."

Surján László sajnálatát fejezet ki, hogy az Európai Bizottság nem osztja az Európai Parlament Költségvetési Bizottságának, illetve teljes plénumának a jövő évi költségvetési keretekre vonatkozó véleményét. "A Parlament elkötelezett a Galileo program és az Európai Technológiai Intézet iránt, s elvárja a Bizottságtól és a Tanácstól, hogy e kérdésekben az európai polgárok javát szolgáló döntés szülessék."

A képviselő felszólalása végén kiemelte, hogy a Bizottságnak, nemcsak saját hatáskörében kell felelősen bánnia az adófizetők pénzével, hanem ezt a felelősséget a tagállamoktól is meg kell követelnie. Surján László helyesnek ítélte, hogy a Bizottság súlyos visszaélések esetén felfüggesztheti az érintett tagállamoknak szóló kifizetéseket. Reményeit fejezte ki, hogy ilyenre nem kerül sor, de hangsúlyozta: "A támogatás célja az elmaradt régiók fejlesztése, a közösen vállalt feladat teljesítése, nem pedig az ügyeskedők és élősködők bankszámlájának növelése."

Kapcsolódó elemek