Négyszázmillió a makói civileknek
A Makó térségében működő civil szervezeteknek idén is segít részt venni a támogatásukat segítő központi pályázaton Martonosi György honatya, a parlament társadalmi szervezetekkel foglalkozó bizottságának tagja.
Dátum: 2003-02-22 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:16.706765, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő elmondta: a Makó térségében működő civil szervezetek számára támogatási szempontból sikertörténet volt az előző négy év. Hiszen míg 1998-ban, a társadalmi szervezetek támogatását koordináló bizottság megalakulásakor alig öt-hatszázezer forint érkezett hozzájuk, tavaly a pályázati lehetőség propagandájának köszönhetően már több mint hárommillió. Martonosi György abban bízik, hogy ez a folyamat a kormányváltás ellenére sem szakad meg. Reménykeltő, hogy az egyesületek, alapítványok működését segítő országos keret összege enyhén emelkedett: most négyszázmilliót oszthatnak szét, szemben a tavalyi háromszáznyolcvannal.
A makói honatya elmondta: a kiírásra ezúttal a 2001. december 31-ig bejegyzett, megyei, regionális, illetve országos tevékenységet folytató civil vagy társadalmi szervezetek, közhasznú és kiemelten közhasznú alapítványok jelentkezhetnek. A pályázati anyagot március 31-ig kell postai úton eljuttatni a Kurátor Alap- és Alapítványkezelő Kft. címére (1052 Budapest, Váci út 16/A). Az elnyerhető támogatás legkisebb összege kétszázezer, maximuma kétmillió forint vissza nem térítendő támogatás, a pénz felhasználásáról jövő év május 31-ig kell a nyerteseknek elszámolniuk.
A térségbeli érdeklődők a parlamenti bizottság makói tagját, Martonosi Györgyöt személyesen is megkereshetik bővebb felvilágosításért, illetve adatlapért, de ez utóbbi az internetről is letölthető, a www.nonprofit.hu címről. A honatya elmondta: a pályázatokat május 15-ig bírálják el.
Szabó Imre - Délmagyarország online