Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Novemberben készül Békés megye költségvetési koncepciója

Az eddigi gyakorlattól eltérően már novemberben tárgyalja a jövő évi költségvetés koncepcióját a Békés Megyei Önkormányzat képviselő-testülete - közölte egy sajtóbeszélgetésen a grémium elnöke szerdán, Békéscsabán.


Dátum: 2007-11-14 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:34:02.207347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Domokos László (Fidesz) elmondta: a kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslat szerint a következő esztendőben megközelítőleg 700 millió forint hiányzik a megye költségvetéséből ezért, ha nem változik semmi, akkor ennyi hiánnyal kell számolnia a megyei büdzsének.

Az elnök kiemelte: a megye által fenntartott gyermekvédelmi-, valamint fogyatékos ellátás, továbbá a kultúráért felelős intézményhálózat állami normatívái átlagosan a költségek mindössze ötven százalékát fedezik.

Domokos László, aki egyben a Fidesz országgyűlési képviselője is, ezért több módosító indítványt is benyújtott a parlamentben az idei költségvetéshez, amelyek mindegyike ezt célozza, hogy emelkedjen ezeknek az intézményeknek az állami normatívái.

Az elnök bízik abban, hogy indítványainak "legalább egy része" meghallgatásra talál a kormánypárti többség részéről is, hiszen a többség képviselői is egyéni felelősséggel bírnak abban, mi történik a választókerületekben a szociális és fogyatékügyi ellátással.

Kapcsolódó elemek