Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hankook-szerződés: Kié ez az ország?!


Dátum: 2007-11-15 06:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:34:12.131620, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A további pontok arról szólnak, hogy a titoktartást akkor oldják föl, ha arról törvény vagy bíróság rendelkezik, majd egy későbbi bekezdésből kiderül: az aláírók tisztában vannak vele, hogy a szerződésbe foglalt állami támogatás közérdekű adat, ám megfogadják, hogy abból csak annyit hoznak nyilvánosságra, amennyi nem sérti a Hankook érdekeit.

...

Az állam a társaságiadó-kedvezmény mellett minden olyan kedvezményt és segítséget - jelentse az az engedélyek megszerzését, az adótörvények és más jogszabályok módosítását - szavatol a cégnek, amely a projekt kivitelezését elősegíti. Ha ez mégsem sikerülne, a Hankook kompenzációra jogosult, miként az a nagyvonalú rendelkezés is része a szerződésnek, mely szerint ha az állami juttatás valamely eleméről kiderülne, hogy ellentétben áll a törvényekkel, akkor a tárca más formában talál módot a támogatásra.

Kapcsolódó elemek