Szabadság-érem
Horváth János regénybe illő, küzdelmekkel teli élete és politikai pályafutása példaértékű, hazai és nemzetközi mércével mérve is páratlan.
Dátum: 2007-11-15 06:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:34:12.513277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cecei kisparaszti család fia 1945-ben 24 évesen alapította meg a Független Kisgazdapárt budapesti XIII. kerületi szervezetét, elnöke lett, majd az 1945. évi választásokon Kádár Jánost megelőzve jutott képviselői mandátumhoz a parlamentben. A párt gazdaságpolitikai szakértőjét, Nagy Ferenc miniszterelnök tanácsadóját 1947-ben köztársaságellenes összeesküvés koholt vádjával három és fél évi kényszermunkára ítélték. Négy évet ült börtönben.
Szabadulása után 1956-ig műszerészként dolgozott. A forradalom idején az Országos Gazdasági Újjáépítési Tanács elnöke. Részt vett a Független Kisgazdapárt és a Parasztszövetség újjászervezésében. November 9-én a Nagy Imre-kormány tagjainak felkérésére New Yorkba utazott, hogy az ENSZ-ben képviselje a forradalom ügyét, de vissza már nem térhetett, így az Egyesült Államokban telepedett le.
A negyven évre nyúló emigráció évei alatt a Magyar Forradalmi Tanácsban, a Szabad Magyarország Nemzeti Képviseletében, a Magyar Szabadságharcos Szövetségben vállalt szerepet, megalapította és vezette a Kossuth Alapítványt.
Horváth János, aki történelmünknek nemcsak átélője, hanem alakítója is, 1997-ben költözött vissza Magyarországra, és az 1998. évi választások után lett ismét az Országgyűlés képviselője a Fidesz soraiban. Országgyűlési képviselőként, a külügyi bizottság tagjaként, valamint az Országgyűlés korelnökeként a hazai közélet egyik legaktívabb tagja és formálója.
A József Nádor Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott, majd New Yorkban, a Columbia Egyetemen szerezte meg a közgazdaságtan PhD fokozatát. A közgazdaság-tudomány, politikai gazdaságtan nemzetközileg elismert professzoraként oktatott a Butler Egyetemen és más külföldi egyetemeken, a BKÁE vendégprofesszora és díszdoktora, számtalan kitüntetés birtokosa. Tizennégy könyv és több száz cikk szerzője. Az Ezerkilencszáznegyvenöt Alapítvány elnöke.
Az elhallgatott három év
A Századvég Kiadó Tiltott történelmünk - 1945-1947 címmel megjelent színvonalas tanulmánykötetének szerkesztője és részben szerzője is Horváth János. A könyv a társadalom többsége előtt alig vagy egyáltalán nem ismert, rendkívül mozgalmas és bonyolult korszakot ölel fel. A korszakról sok könyv, tanulmány jelent már meg, nálánál hitelesebb szemtanút és szerzőt azonban aligha találnánk.
Az 1945-1947 közötti periódust bemutató könyvet olvasva magunk is részesei lehetünk az előlünk hosszú éveken át elrejtett korszak valóságának. A kommunista rezsim a történetírást évtizedekig a propaganda eszközévé silányította, a rendszer szolgálatába állította: az elhallgatással eredményesen tüntette el a magyar történelemből a sok tekintetben tragikus, ugyanakkor felemelő, sikerekben gazdag és ígéretes korszak három esztendejét. A Debreceni Egyetem konferenciáján és az Országgyűlés fórumain elhangzott előadások a maga bonyolultságában, részletekbe menően világítják meg az 1945. évi választás előzményeit, körülményeit, eredményeit, az úgynevezett korlátozott demokrácia akkori politikai rendszerét, a történelmi elit felbomlásának folyamatát, a pártok szerepét, az 1946-os magyar gazdasági csodát, a lopakodó kommunista diktatúra erőlködését a szovjet hadsereg és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság "védőszárnyai" alatt.
Több téveszmét is igyekszik eloszlatni a kötet. Az egyik ilyen az a tények hiányos ismeretéből fakadó tévedés, hogy az 1945. évi választást sokan összekeverik az 1947. évi kék cédulás választással. A tanulmányokból egyértelműen kiviláglik: Magyarországon sohasem volt kommunista hatalomátvétel.
Rabigában, de nem önként
A kommunisták csakis azért kerülhettek hatalomra, mert a szovjet hadsereg erőszakkal kiiktatta, bebörtönözte a legitim kormányt, és a kommunistákat ültette a helyére. A kék cédulás választásokat a Szovjetunió kényszerítette ki 1947-ben, amikor a baloldali koalíció a legnagyobb igyekezet ellenére sem volt képes nyerni a Független Kisgazdapárt és a többi politikai erő ellenében. Ezért folyamodtak a csalás eszközéhez, meghamisítva a választási eredményeket a Kommunista Párt javára, mintha Magyarország önként hajtotta volna magát Moszkva rabigájába.
1945-ben, először hazánk történetében, az egész magyar nép akarata nyilvánulhatott meg. November 4-én, a nemzetgyűlési választásokon a szavazásra jogosultak 92 százaléka élt jogával. 83 százalék szavazott a demokratikus pártokra, és a választás a Független Kisgazdapárt fölényes győzelmét hozta: a kisgazdapárt 245, a Szociáldemokrata Párt 69, a Magyar Kommunista Párt 70, a Nemzeti Parasztpárt 23, a Polgári Demokrata Párt két mandátumot szerzett. A Magyar Radikális Párt nem jutott képviselői helyhez. A kisgazdákra csaknem kétmillió-hétszázezer polgár adta voksát, míg a kommunistákra csak nyolcszázezer. A magyar nemzet egyértelmű nemet mondott a fenyegető moszkovita diktatúrára, a kommunizmusra.
Európa nyugtalan vidéke
Az 1945. őszi választás a korabeli Kelet-Európa egyetlen tiszta választása volt. Ez nyitott utat a demokratikus intézményrendszer kiépítése felé.
Hubai László, Szőke Domonkos és Ignácz Károly tanulmányai részleteiben foglalkoznak az 1945-ös választás előzményeivel, folyamatával, az egyes pártok szerepével. Barta Róbert az 1945-46-os brit követjelentések, londoni külügyi levéltári kutatásai alapján megállapítja, hogy a brit diplomácia széles körű társadalmi kapcsolatrendszert épített ki hazánkban. A britek és az amerikaiak a rendkívül korlátozott lehetőségek között mozgó nyugati érdekérvényesítés ellenére hittek a magyar demokrácia jövőjében.
Horváth János az 1945. évi jaltai szerződést sokak szemében megszokott értékeléstől merőben eltérő álláspontot képviselve oszlatja szét azt a történelmi tévedést, mely szerint a Nyugat a második világháború után eladott bennünket a Szovjetuniónak. Az 1945. novemberi nemzetgyűlési választás után a The New York Times Demokrácia Magyarországon című vezércikke hűen tükrözi a hazánkkal kapcsolatos várakozást: "Ha a kisgazdákat hagyják, hogy politikájukat gyakorlatilag is megvalósítsák, Európa legnyugtalanabb vidékén a demokrácia fellegvárát fogják felépíteni, mely lelkesíti mindazokat, akik a környező országokban a demokráciáért harcolnak." Maga a jaltai okmány is megfogalmazta a szabadság és a demokratikus választások ígéretét. A jaltai nyilatkozat betartása nem volt valószínűtlen alternatíva a Szovjetuniónak, az orosz csapatok kivonulásának reális lehetősége egészen 1947-ig fennállt.
Szüneteltetett demokrácia
Sztálin azonban 1947 februárjában megszegte ígéretét, és katonai erőszakot alkalmazott. Miután a nemzetgyűlés, a népszuverenitás legfőbb letéteményese nem volt hajlandó felfüggeszteni Kovács Bélának, a Kisgazdapárt főtitkárának a mentelmi jogát, a szovjet megszállók 1947. február 25-én elhurcolták. Lemondásra kényszerítették, száműzték Nagy Ferenc miniszterelnököt és Varga Bélát, a nemzetgyűlés elnökét. Nagy Ferenc visszaemlékezéseiben találóan ír az akkori tragikus helyzetről: "A magyar demokrácia nem a kommunista kisebbségtől, nem Rákosi Mátyástól, hanem két világrész legnagyobb hatalmától, a Szovjetuniótól szenvedett vereséget." Az Egyesült Államok a szovjet mintájú diktatúrákkal szemben olyan szövetségi rendszer létrehozásába kezdett, amely, ha évtizedek múlva is, de 1990-re elvezetett az áttöréshez, és meghátrálásra kényszerítette a szovjet birodalmat.
Magyar gazdasági csoda
Horváth János, aki nemzetgyűlési képviselőként a pénzügyi bizottság tagja volt, közgazdász-szemmel értékeli a koalíciós korszak gazdasági eredményeit. Cáfolja azt a tévhitet, hogy a második világháborús hiperinfláció megfékezése a kommunisták érdeme. A kisgazdapárti miniszterelnök, Nagy Ferenc irányításával a kormány elvetette a hagyományos közgazdasági logikát és gyakorlatot, a restriktív gazdaságpolitikát. A magyar gazdaságpolitika az összkereslet manipulálása helyett az összkínálat fokozását tűzte ki célul. A kormány a magyar vállalkozókat támogatta kedvezményekkel, adócsökkentéssel, akik értéket termeltek és munkahelyeket teremtettek. Ha figyelembe vesszük az akkori gazdasági helyzetet, a stabil forint megszületése nagyobb gazdasági csodának számít, mint Németország újjászületése a világháború utáni évtizedben. Az 1946-ban bevezetett forint abban az időben jobban megtartotta a vásárlóerejét, mint a dollár, miközben több nyugati országban még a háború után tíz évvel is jegyrendszer volt. Ehhez nagyban hozzájárult a földreform. A régi és új tulajdonosok képesek voltak megtermelni az ország kenyerét. A Parasztszövetség által ideálisnak tartott és propagált svájci és dán típusú szövetkezetek azonban a világpolitikában előállt hosszú patthelyzet miatt nem valósulhattak meg.
A kötet tanulmányainak konklúziója, hogy az 1945-1947 közötti évek történelmünk fényes lapjai közé tartoznak.
A Szabadság-érem
A Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány nonprofit szervezet, amelyet az amerikai törvényhozás 1993-ban hozott létre, hogy Washingtonban emlékhelyet létesítsen a kommunista diktatúrák több mint százmillió áldozatának. Az erről szóló törvényt Bill Clinton elnök írta alá. Az alapítvány megalkotta a Truman-Reagan Szabadság-érmet (Truman-Reagan Medal of Freedom), amelyet minden évben olyan személyiségeknek ítélnek oda, akik sokat tettek a szabadság és a demokrácia előmozdításáért. Az eddig kitüntetettek között van II. János Pál pápa, Václav Havel, Lech Walesa, Elena Bonner, Jesse Helms szenátor. Orbán Viktor 2002-ben - Joseph Lieberman szenátorral együtt - részesült a kitüntetésben. Ma este (budapesti idő szerint péntek hajnalban) a washingtoni magyar nagykövetségen adják át a kitüntetést Horváth János fideszes képviselőnek, akinek életrajzát ez alkalomból közölte az alapítvány honlapja. Az ünnepségen jelen lesz Orbán Viktor is. Horváth János mellett még ketten kapják meg a díjat. Az egyikük az a Dana Rohrabacher kaliforniai képviselő (Ronald Reagan beszédírója), aki 14 évvel ezelőtt mások mellett kezdeményezte az alapítvány létrehozását. Posztumusz kitüntetésben részesül a dél-vietnami Tran Van Ba, akit a vietnami kommunista hatóságok 1984-ben elfogtak és kivégeztek.