Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

33%-kal emelte az önkormányzat a fűtéstámogatást

A XVI. kerület képviselő testülete 2007. november 7-i ülésén határozatot hozott (a tavalyi kedvező tapasztalatok és az igénylők nagy száma miatt) a legrászorultabbak - a kisnyugdíjasok és a nagycsaládosok téli fűtési támogatásának folytatásáról.


Dátum: 2007-11-15 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103106
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:35:26.283851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gyurcsány csomag drasztikus gázáremelése szinte a teljes lakosságra rótt eddig is nehezen elviselhető anyagi terheket. A XVI. kerületi önkormányzat vezetése - lehetőségeihez mérten - továbbra is enyhíteni szeretné a nehéz helyzetbe került idős emberek és a több gyermeket nevelő családok terheit. Mint az ismeretes, a kormány ebben az évben tovább szűkítette az állami gáz ártámogatásban, kompenzációban részesülők körét azzal, hogy a jogosultsági jövedelemhatárokat felemelte, miközben a gáz ára tovább emelkedett.

Dr. Csomor Ervin alpolgármester újságírói kérdésre elmondta, hogy a XVI. kerületi önkormányzat vezetése - lehetőségeihez mérten - továbbra is enyhíteni szeretné a nehéz helyzetbe került idős emberek és a több gyermeket nevelő családok terheit. A fűtési támogatásban részesülők egy havi összeggel többet kaphatnak, tehát négy hónapra igényelhető a támogatás és a jogosultak körét is bővítette a jövedelemhatárok csökkentésével.

A támogatásra jogosult minden XVI. kerületi lakó-, illetve tartózkodási hellyel rendelkező nyugdíjas és nagycsaládos, amennyiben az egy főre eső jövedelme nem haladja meg a rendeletben meghatározott összeget. A támogatást pályázati úton lehet igényelni a Polgármesteri Hivatal Szociális Irodáján 2007. december 3-tól 2008. január 20-ig, mértéke 16.000.- forint.

Kapcsolódó elemek