Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Élőlánccal védenék a kórházat

Akár élőlánccal is megvédené a funkcionális privatizációtól a Fidesz a Heves Megyei Önkormányzat által működtetett egri kórházat - jelentette be a Hevesi megyegyűlés Fidesz Polgári Frakciójának igazgatója csütörtökön Egerben.


Dátum: 2007-11-15 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:35:27.478860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Mint anya ölelő kezével, át kívánjuk fonni a kórházat" - fogalmazott sajtótájékoztatón Herman István. Terveik szerint az élő lánc felállítására november 30-án kerülne sor, azon a napon, amikor a Hevesi megyegyűlés szocialista vezetése tárgyalni kívánja a Markhot Ferenc Kórház vagyonkezelésének privatizációjáról szóló pályázat kiírását - tette hozzá a politikus. A frakcióigazgató hangsúlyozta, hogy a kórház működtetését piaci alapokra helyezni több mint hiba, "ami emberek százainak az életébe fog kerülni".

A pályázat kiírásáról szóló közgyűlési előterjesztés kapcsán úgy vélekedett, hogy a "kommunista cárok" viselkedtek olyan módon, mint a Heves megyei közgyűlés szocialista vezetése. Vagyis "reinkarnálódik a múlt" és "Heves megyében, de az egész országban egy kommunista ködfelhő betelepedett" - mondta Herman István. Az élőláncot abban az estben állítják fel, amennyiben a megyegyűlés nem veszi le napirendjéről a pályázat kiírásáról szóló javaslatot - tudatta a politikus.

Tatár László, a Fidesz Polgári Frakció vezetője felhívta a figyelmet arra: miközben a polgári oldal 19, a szocialisták pedig 20 képviselővel rendelkeznek a 40 tagú közgyűlésben, az előterjesztés szerint, öt szocialista mellett csak két fideszes kapna helyet a pályázatok elbírálását végző 12 tagú testületben. A többi tagot az egri önkormányzat, illetve az orvosi kar és a szakszervezetek delegálnák, csupán tanácskozási joggal. Ilyen körülmények között a Fidesz Polgári Frakció nem kíván közreműködni a testület munkájában, sőt a frakció fenntartja magának a jogot arra, hogy az előterjesztésről szóló közgyűlési vitában se vegyen részt.

A Fidesz Polgári Frakció tagjai, korábban már egy népszavazási kezdeményezéssel kívánták megakadályozni a Markhot Ferenc Kórház vagyonkezelésének tervezett privatizációját, azonban a bíróság úgy döntött, hogy a feltett kérdés nem bocsátható népszavazásra.

Kapcsolódó elemek