Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Szeretnénk megélni az ámokfutók eltűnését"


Dátum: 2007-11-15 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:35:29.014228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több mint negyven évet töltöttem betegágy mellett illetve a járóbeteg-ellátásban. Én azt tanultam, és orvosi esküm is arra kötelezett - és eszerint is cselekedtem -, hogy aki hozzánk fordul segítségért az beteg ember, s nem az számít, hogy szegény-e vagy jómódú (igaz, a különbségek sem voltak ilyen szembetűnőek mint manapság).

Meggyőződésem, hogy a jelenlegi "átalakítási kísérletek" mögött az a szándék motoszkál, hogy az "újgazdag" nagyságák nem óhajtanak proletár asszony mellett szülni, vagy a belgyógyászaton egy hajléktalan melletti ágyban feküdni.

Természetesen mindannyian szeretnénk, ha kórházaink komfortosabbak lehetnének, ha szakrendelőink jól lennének felszerelve, és nem lenne zsúfoltság, de ennek megszüntetése nem lehetséges olyan úton, hogy néhány - az érdekszférába tartozó - intézetet a többiek rovására fejlesztenek, akár mások megszüntetés árán is.

Döbbenten figyelem a biztosítási rendszer átalakításának parlamenti vitáját. A 49% eladásából mindössze százmilliárdnyi bevételt terveznek az illetékesek.

Mennyi is volt a kivonás az egészségügyi szférából? Két és félszer több! Ebből akarják az egészségügyi ellátórendszert konszolidálni? Ha egyáltalán vissza kívánnák forgatni ezt a bevételt, mi a garancia arra, hogy azt nem úgy osztják-e el, mint az uniós pénzeket? Vagy most is Budaörs és Veresegyház kapja a pénzt, mint a kapacitás elosztásnál történt?

Azt mondják, hogy ez a törvényhozási vita az évtized legfontosabb parlamenti eseménye. Ha hinni lehet a televíziós közvetítésnek, a képviselő hölgyek és urak nem így gondolják, mert alig néhányan lézengenek az ülésteremben. Azokat látni csak, akik már a bizottsági vitákban is egymásnak feszültek, egymásnak mondogatják már ezredszer véleményüket. De nem csak ők fognak szavazni, hanem a többiek is! Avagy a szavazás csak színjáték, csak "frakciófegyelem"?

Az embereknek elegük van már ebből a szavazógépezetből, hogy bármit a nyakukba lehet kényszeríteni, és egyre többen reményt vesztve elfordulnak a politikától, a politikusoktól.

Most a szakszervezetek sztrájkfelhívásához egyre többen csatlakoznak. Hol van az egészségügyi szakszervezet? Még nem hallottam a csatlakozásukról.

Pedig a sztrájk nagyon erős és törvényes eszköz lehet a regnáló hatalom ellen. Általános sztrájkkal napok alatt térdre lehetne kényszeríteni Gyurcsányékat.

Félek, hogy a népszavazás - amit szívből támogatok - nem lesz elegendő még elsöprő siker esetén sem a távozásuk kikényszerítésére. Ennél nagyobb disznóságok elkövetése ellenére is maradtak.

Elnézést, hogy fecsegő vénemberként mutatkoztam be, de nekünk már az időnk kevés, szeretnénk megélni az ámokfutók eltűnését és azoknak a károknak a helyrehozatalát, amit ezek okoztak.

Reményteljes üdvözlettel :

Kapcsolódó elemek