Gyurcsány miatt nem mondhatott beszédet Szalay
Szeretett volna, de nem mondhatott beszédet a Szolnoki Főiskola campusának csütörtöki alapkőletételén Szalay Ferenc, a város fideszes polgármestere.
Dátum: 2007-11-16 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103168
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:35:44.631032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pókász Endre, a szolnoki önkormányzat sajtóreferense azt mondta: miután megkapták az ünnepség részletes forgatókönyvét és észlelték, hogy csak a miniszterelnök és a főiskola rektora mond beszédet a program szerint, rögtön írtak egy levelet a főiskolának, amelyben kérték, hogy biztosítsanak lehetőséget arra, hogy a sajtó nyilvánossága előtt a polgármester is szólhasson.
Sérelmeztük, hogy a polgármester nem mondhat beszédet, holott jelenleg a város önkormányzata az egyetlen, amely hozzájárult a beruházáshoz, hiszen ingyenesen átadott egy értékes területet - fogalmazott a sajtóreferens.
Mint mondta, a főiskola azt válaszolta, hogy nagyon rövid a miniszterelnök programja, ezért a polgármester csak az állófogadáson mondhat beszédet. Így jártunk, ezzel lezártnak tekintettük az ügyet, és nem is reklamáltunk emiatt - tette hozzá.
Székely Péter, a Szolnoki Főiskola rektora azt mondta: eredetileg úgy tervezték, hogy egyórás lesz az ünnepség, és felszólal a jelenlegi, illetve a volt polgármester, valamint a kivitelező képviselője is. Azonban - folytatta - a Miniszterelnöki Hivatallal történt konzultáció után az derült ki, hogy a miniszterelnöknek nem lesz ennyi ideje, csak 25, maximum 30 perc áll majd rendelkezésre.
Hozzátette: a MeH azt is mondta, hogy ha az eredeti időbeosztást nem tartják, akkor a miniszterelnök kénytelen lesz a rendezvény vége előtt távozni. Ki az ördög akarta volna ezt reszkírozni? - tette fel a kérdést a rektor.
Szerinte is ténykérdés, hogy a polgármester nem ott szólt, ahol a miniszterelnök, de Szalay Ferenc később a sajtó nyilvánossága előtt mondott beszédet.
Mint hangoztatta, badarság tartja, hogy esetleg nem akartak volna szót adni Szalay Ferencnek, hiszen a campus ügyében ő volt az egyik legaktívabb tagja a lobbinak, és az előző polgármesterrel együtt kiállt a campus építése mellett.
Budai Bernadett kormányszóvivő azt mondta: sem a miniszterelnök, sem szervezők nem kaptak olyan jelzést, miszerint Szalay Ferenc szólni kívánna a rendezvényen, ezért a miniszterelnök vissza sem utasíthatta ezt. A polgármester részt vett az ünnepségen, amely rendben lezajlott - tette hozzá.