Keserű szoci szavazók
Dátum: 2007-11-16 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:35:45.825677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kritikus, esetenként keserű megnyilatkozásokra került sor a szocialista párt Nagy Párbeszéd elnevezésű országjárásának szombathelyi állomásán.
Az MSZP ma rosszabb helyzetben van, mint amikor 7,5 százalékos támogatottsága volt a pártnak - fogalmazott egy felszólaló.
(...)
A lakossági fórum részvevői azonban főként a szocialista párt helyzetével foglalkoztak: a felszólalók ellentmondásokat, vezetési hibákat tettek szóvá. Szabó József például azt kifogásolta, hogy a reformokról nem az emberek számára is érthető nyelven folyik a kommunikáció. Kovács János helyi lakos - miután azt kérdezte, hogy vajon a legfelsőbb vezetésben lévők tisztában vannak-e azzal, hogy ki mire képes - úgy látta: a vezető pozíciók betöltéséhez alkalmassági vizsgára lenne szükség.
(...)
Kopcsándi Ferenc szerint jelenleg rossz a hangulat az MSZP köreiben, egymást szidják az emberek. Ha a pártvezetés nem változtat a rossz hangulaton, akkor - miként fogalmazott - "nagy pofont kaphatunk" az európai parlamenti választásokon.
(...)
Egy fizikai munkás arról beszélt, hogy ő a kutyafuttatóban is úgy érzi, mintha politikai fórumon lenne, ugyanis mindenki politizál. Az a baj - folytatta -, hogy az ott lévő fideszsesek mindent tudnak mindenkiről, rendszeresen támadják a baloldaliakat. Hozzátette: az egyszerű ember a gyengeséget látja, meg a széthúzást a vezetésben. Úgy vélte: a pártfinanszírozást nyílt pénzügyi támogatókkal lehetne megoldani, mert a tagság bizonyára nem tudja eltartani az MSZP-t.