Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Czaun visszautasítja a vádakat

Veszprém fideszes alpolgármesterének útiköltség-elszámolását már a rendőrség vizsgálja, mert az elszámolás jelentős eltéréseket mutat - állította Hartmann Ferenc, az MSZP Veszprém megyei elnöke lapinformációra hivatkozva szombaton. Az alpolgármester visszautasítja az őt ért vádakat.


Dátum: 2007-11-17 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:36:01.484445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Czaun János, Veszprém fideszes alpolgármestere visszautasította az őt ért vádakat.

"Meggyőződve a gépjárműhasználattal kapcsolatban felmerülő kötelességeim maradéktalan elvégzéséről a személyemet érintő támadásokat a messzemenőkig visszautasítom" - írta közleményében a politikus, hozzátéve: az általa használt hivatali autót kizárólag hivatalos teendői elvégzésekor, a törvény szabta keretek között vette igénybe.

Az ellenzéki városatya közölte azt is, számára elfogadhatatlan, hogy az a párt vádaskodik alaptalanul, amelynek kormányában "adócsalásba keveredett pénzügyminiszter, a közéletet feketemunkásokkal kifehérítő gazdasági miniszter, az olajügyekben érintettnek talált tárca nélküli miniszter foglal helyet".

Kapcsolódó elemek