Népszavazást támogató aláírásgyűjtés Sopronban
Sopron országgyűlési képviselője és a város vezető politikusai személyesen vesznek részt az aláírásgyűjtésben.
Dátum: 2007-11-18 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:36:03.051652, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sopronban, szombat reggeltől, az ebben az időszakban a város egyik legforgalmasabb helyén, a piac bejáratánál állította fel támogatói aláírásgyűjtő standját a Fidesz-KDNP, ahol ezúttal Firtl Mátyás országgyűlési képviselő és dr. Simon István alpolgármester is jelen volt, és részt vett az aláírásgyűjtésben.
A népszavazást támogatók a helyszínen igen nagy érdeklődés tanúsítottak a Fidesz kezdeménye iránt, ugyanakkor sokan egy helyszíni fogadóórának is tekintették az eseményt, ahol véleményeiket, javaslataikat is elmondták az ország és a város dolgaival kapcsolatban.
Firtl Mátyás utalt a megyei napilap mai számának főoldali cikkének címére, amely szerint ,,Még drágább lesz az életünk". A képviselő elmondta: Magyarországon folyamatosan mélyülő szociális válság alakult ki. A kormány felhatalmazás nélküli döntései egyre nehezebb helyzetbe hozzák az embereket és a családokat. A szociális válságot meg kell oldani, ezért a szociális kérdésekről szóló népszavazás eszközével, minden érintett összefogásával el lehet érni, hogy a magyar emberek megálljt parancsoljanak annak, hogy az emberek helyzete egyre nehezebbé váljon, akkor amikor a kormány maga idézi elő azt a helyzetet, amelyben egyre többeknek jelent mindennapi gondot a megélhetés.
A népszavazáson világossá tehetjük: többé nem lehet semmibe venni az emberek akaratát, többé senki nem dönthet róluk a megkérdezésük nélkül. Gyurcsány Ferenc és a szocialisták végig hazudtak a magyar embereknek: eltitkolták a közvélemény elől az ország valós állapotát és azt, hogy milyen megszorításokra készülnek. Következetesen és felháborodottan tagadták, hogy vizitdíjat, tandíjat és kórházi napidíjat akarnak bevezetni. Majd kormányra kerülésüket követően olyan döntéseket hoztak, melyeket korábban tagadtak, melyekhez nincsen felhatalmazásuk, és amelyek mára szociális válságot okoztak.
Dr. Simon István alpolgármester azt hangsúlyozta: a tandíj bevezetése az ország jövőjét ássa alá, hiszen éppen annak a generációnak a tudáshoz, a szellemi javakhoz való, egyenlő eséllyel megvalósulható hozzájutását akadályozza meg, amely generációnak a jövő társadalmának megteremetése lenne a feladata és küldetése. Jó képességű, tehetséges, tanulni és tenni akaró fiatalok ezrei esnek el a tanulás, a képzés lehetőségétől azzal, hogy anyagi lehetőségeik nem teszik lehetővé továbbtanulásukat, a megfizethetetlen tandíj bevezetése miatt.
Szombat délután a Széchenyi téren Abdai Géza alpolgármester részvételével folytatódott a támogatói aláírások gyűjtése Sopronban.