Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Simon kincstári optimizmusa


Dátum: 2007-11-18 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:36:04.324578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lényegesen jobb állapotban vannak az MSZP szervezetei, mint ahogy az kívülről látszik - mondta Simon Gábor, a párt választmányának elnöke az MSZP helyi szervezeteiről készített felmérésről szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

***

Az Index internetes portál kicsit másképpen látja a dolgokat.

"A tagság harmada a pártból él, a szervezetek egy része pedig inkább egy döcögős szabadidőklubhoz hasonlít, mintsem helyi politikaalakító műhelyhez, illetve a helyi vezetőket a helyi hatalmi csaták kötik le, míg a "talpasok" építkezni akarnak."

"Persze hiba lenne az országos kommunikációban működő egy "ember, egy stáb" (értsd: Gyurcsány és a kabinet) modellt egy az egybe átemelni, ugyanis vidéken hiányzik a helyi médiahátszél, tehát az egyébként felére fogyott aktivista tábort is mozgásba kell hozni."

"Minimálprogramként a helyi erőket, képviselőket és szocialista vezetőket tréningeznék, ugyanis azt már felismerték, hogy egy honatya szelektáló, reagáló képessége, illetve gyakran informáltsága sem haladja meg az átlagemberét."

Kapcsolódó elemek