A Fidesz támogatja a társadalmi szolidaritás napját
A Fidesz erkölcsileg, politikailag támogatja mindazon szervezeteket, amelyek a szolidaritás napjának megmozdulásait szervezik, és azon embereket is, akik ezen részt vesznek, és arra kéri szimpatizánsait, hogy a megmozdulásokat minden lehető módon támogassák - hangzott el Kövér László és Kontur Pál vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-11-18 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:36:06.736716, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
November 21-én, szerdán Magyarországon rég nem látott szakszervezeti és civil összefogás eredményeképpen a szolidaritás napja alkalmából tüntetés lesz a Kossuth téren 18 órakor, és előtte pedig sztrájkokra kerül sor. A demonstrációkban részt vesz a Liga Szakszervezetek, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, Munkástanácsok, Magyar Orvosi Kamara, erőművi dolgozók, Volán társaságok alkalmazottai, valamint számtalan civil szervezet, gazda, nyugdíjas, egyetemista támogatására is számítanak. A támogatók száma percről-percre növekszik. A szakszervezetek a nyugdíjcsökkenés, a több-biztosítós egészségügyi modell, a vasúti szárnyvonalak bezárása ellen demonstrálnak. Kontur Pál leszögezte: jómaga munkásemberként - aki 37 évig dolgozott beosztott autószerelőként - teljes mértékben egyetért az emberek felháborodásán, akik végső elkeseredésükben a tiltakozásoknak ezt a módját választották.
A Fidesz Munkás Tagozatának elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Gyurcsány Ferenc kényszerítő intézkedései a munkásokat, alkalmazottakat érintik leginkább, akik a legbiztosabb járulékfizetők. "Mi nem tudunk elbújni az ügyvédeink, és a könyvelőink mögé, a kisembereket mindig megtalálják" - jegyezte meg. Az emberek azért mennek az utcára, mert elkeseredettek, csalódottak, kiábrándultak, nem ezt ígérték nekik - szögezte le a politikus, hozzátéve: ezek az emberek csak a jussukat akarják, a munkához, a biztonságos családi léthez, a tanuláshoz, az utazáshoz, a gyógyuláshoz való jogukat.
Kövér László hangsúlyozta: demokrácia a néptől vett felhatalmazással, a nép érdekében, a nép részvételével zajló kormányzást jelent. A Fidesz Országos Választmányának elnöke arról is beszélt, hogy ha megnézzük az elmúlt időszak eseményeit, és ezt összevetjük a demokrácia a klasszikus értékeivel, akkor kijelenthető, hogy Magyarország nem tekinthető demokráciának. Ma Magyarországon a néptől való felhatalmazás nélkül zajlik mindaz, amit a kormányzásnak tekintünk, hiszen Gyurcsány Ferenc letagadta, milyen megszorító intézkedéseket akar végrehajtani - tette hozzá. A politikus leszögezte: mindezen intézkedések nem az egyszerű emberek, a választók érdekében történnek, hanem egy szűk kisebség, egy elitcsoport érdekeit szolgálják, akik az emberek tömegeit döntik nyomorba.
A Fidesz Országos Választmányának elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségbiztosítás privatizálásával nem jog, hanem kiváltság lesz a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás, újabb kórházakat zárnak be, még hosszabb várólisták lesznek, a biztosítók magánkézbe kerülésével pedig még több járulékot kell az embereknek fizetniük. A politikus hangsúlyozta: az infláció felpörgetésének, az elmúlt időszak gazdaságpolitikájának fő vesztesei a nyugdíjasok, hiszen az ő inflációs rátájuk eléri a 12 százalékot, sőt az új nyugdíjszámítás miatt 8 százalékkal csökken a nyugdíjba vonulók járandósága. Kövér László beszélt a vasúti szárnyvonalak tervezett bezárásáról is, amelyet komplex kártételnek nevezett. Nem csupán egyes családok, társadalmi rétegek, hanem egész térségek szakadnak le és süllyednek nyomorba - jegyezte meg.
A Fidesz mindig is a szabadság, az emberi szolidaritás pártján állt. Kövér László bejelentette: a párt ugyan nem vesz részt a szakszervezetek és a civilek által szervezett demonstráción, a sztrájkok szervezésében, de a legteljesebb mértékű erkölcsi és politikai támogatásáról biztosítja a megmozdulást szervezőit, és mindazon embereket, akik ezekben rész kívánnak venni. Sőt a Fidesz felkéri szimpatizánsait, tagjait, hogy ezeket a demonstrációkat minden lehető módon támogassák. "Vállaljanak egymással szolidaritást, hiszen bár kétség kívül a hatalom mindent megragad annak érdekében, hogy a félelem légkörét erősítse az országban, mennél több ember fog ezekhez az akciókhoz ma, holnap, holnapután csatlakozni, annál egyértelműbb és világosabb lesz, hogy nincs mitől félni" - tette hozzá.
Kövér László aláhúzta: a demokratikus ellenzék továbbra is folytatja eddigi munkáját a parlamentben, interpallációkkal, felszólalásokkal, módosító indítványokkal, törvényjavaslatokkal fogják a kormány számára megmutatni, hogy merre van az az út, melyet programjában vállalt, amelyet az emberek óhajtanak. Hozzátette: az ellenzék korlátozott hatókörrel rendelkezik, ám a népszavazással ki lehet lépni ezen korlátok közül.