Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány retteg a szociális népszavazástól


Dátum: 2007-11-18 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:36:10.806891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Semmi baj nem lenne a népszavazás intézményével, ha a Gyurcsány-kormány tiszteletben tartaná ezt a demokratikus és alkotmányos lehetőséget.

A kormány azonban retteg a szociális népszavazástól, mely a magyar emberek méltó válasza lenne a gyurcsányi hazugságok okozta súlyos társadalmi, gazdasági és szociális válságra. Ezért az elmúlt egy évben a kormány minden eszközt bevetetett, hogy tisztességtelen, antidemokratikus módon gátolja a népakarat érvényesülését. Ami a választási szabályok átalakítását illeti, a Fidesznek régóta készen áll az olcsóbb és több demokráciát célzó javaslatcsomagja, mely egyrészt kevésbé költségessé, másrészt átláthatóbbá, hitelesebbé tenné a választási eljárást, kizárva a manipuláció lehetőségét is.

Szijjártó Péter,

a Fidesz szóvivője

Kapcsolódó elemek