Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Blair háromheti ultimátumot akar

A brit kormányfő azt javasolta az amerikai elnöknek, hogy London és Washington közös ultimátumban három hetet adjon Iraknak tömegpusztító fegyverei leszerelésére. A felhívás ellenkező esetre egyértelműen háborút helyezne kilátásba - írta a The Sunday Times.


Dátum: 2003-02-23 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:19.786116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vezető brit vasárnapi lap értesülése szerint Tony Blair javaslata azon a szombati négyoldalú telefonbeszélgetésen hangzott el, amelyben rajta kívül George Bush amerikai elnök, valamint José Maria Aznar spanyol és Silvio Berlusconi olasz kormányfő vett részt.

A The Sunday Times úgy értesült, hogy Blair már kedden tényként jelenti be a londoni alsóházban: Szaddam Husszein iraki elnöknek három hete van még a leszerelést előíró, tavaly novemberben kelt 1441-es biztonsági tanácsi határozat teljesítésére. - Négy hónap elég annak megítélésére, hogy (Husszein) tartja-e magát a leszerelési előíráshoz ... ha hadra kelünk, az nem azért lesz, mert háborúzni akarunk, hanem azért, mert ezt kell tennünk, ha Husszeint le akarjuk szerelni - mondja majd a brit kormányfő keddi parlamenti nyilatkozatában a vasárnapi lap értesülése szerint.

A The Sunday Times ugyanakkor úgy tudja, hogy a készülő, és már a jövő héten az ENSZ elé kerülő új brit-amerikai határozati javaslatban nem lesz külön határidő a leszerelésre, a szöveg csak azt tartalmazná, hogy Irak tételesen megsértette a rá kirótt leszerelési kötelezettséget.

A lapnak név nélkül nyilatkozó amerikai diplomaták attól tartottak, hogy egy ilyen határidőt Husszein az ENSZ fegyverellenőreivel folytatandó látszat-együttműködésre használna ki, amivel meggyőzné a Biztonsági Tanács "galambjait" arról, hogy az ellenőrzési folyamat működik. - Van már határidő: ma - mondta az egyik amerikai illetékes.

A minap az amerikai külügyminiszter is azt mondta a BBC tévének, hogy jó eséllyel nem lesz határidő az új BT-határozatban. Colin Powell szerint ettől függetlenül is egyértelmű, hogy "fogy az idő", és nem lehet hagyni, hogy ez az ügy a végtelenségig húzódjon.

A The Sunday Times által idézett amerikai diplomaták szerint azonban a háborúval szembeni ellenállás csak fokozódott az elmúlt héten a BT nem állandó tagjai körében. A jelenlegi amerikai becslés szerint a testület most 11:4 arányban azt támogatja, hogy a fegyverellenőröknek adjanak még több időt Irakban.

Hétvégi londoni sajtóértesülések szerint egyébként a brit hadsereg vezetése sem bánna még némi időt, mivel a térségbe vezényelt 40 ezres brit expedíciós haderő fele, valamint a kontingenst kísérő Challenger harckocsik zöme még a tengeren van.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek