A kistérségek legfőbb problémája éppen Gyurcsány
A hátrányos helyzetű kistérségek legfőbb problémája éppen Gyurcsány Ferenc - szögezi le közleményében Erdős Norbert.
Dátum: 2007-11-19 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:36:33.486540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc a hátrányos helyzetű kistérségekről szónokol, mindenki tudja azonban, hogy a hátrányos helyzetű kistérségek legfőbb problémája éppen Gyurcsány Ferenc - mutat rá Erdős Norbert.
Hangsúlyozza: ha volt olyan döntés, amit csak meg lehetett hozni a kistelepülések, a vidéki életforma ellehetetlenítésére, azt a jelenlegi kormányzat meghozta. Lehetőség a munkára, tanulásra, utazásra, gyógyulásra - mindez csak távoli emlék az ország szegényebb vidékein élőknek a kisiskolák, a vasutak, és a rendelőintézetek bezárása miatt - teszi hozzá.
Mint Erdős Norbert fogalmaz, a baj az, hogy minél tovább van hatalmon ez a kormányzat, annál tovább folyik a rombolás, és a szegényebb vidékek, családok, vállalkozások száma egyre csak nő a szociális válság következtében.