A Gyurcsány-kormány lenullázta Magyarországot
A Gyurcsány-kormány egyest kapott gazdaságpolitikából, de megbukott kormányzásból is. Amelyik kormány nem tud kormányozni, attól ne várjuk gazdasági gondjaink megoldását - szögezte le Varga Mihály napirend előtti hozzászólásában.
Dátum: 2007-11-19 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:36:36.677314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar gazdaság növekedése minden várakozást alulmúl. Az utóbbi 1 százalékos adat azt mutatja, hogy "bokrosi" mélységekben jár az ország - jelentette ki Varga Mihály, hozzátéve: utoljára 11 évvel ezelőtt, 1996-ban a Bokros-csomagot követő időszakban növekedett ilyen lassan a gazdaság. A Fidesz alelnöke megjegyezte: ez az adat is nullával kezdődne, ha tavaly nem módosítják a növekedés számítási módját, hiszen az 1 százalékban immár benne van a prostitúció, illetve a drogkereskedelem is. "Leállt a magyar gazdaság, az ország tartósan lesett a növekedési pályáról" - szögezte le.
A Fidesz gazdaságpolitikusa felhívta a figyelmet arra is, hogy az uniós átlag 2,5 szerese a magyar növekedésnek, Csehország 6 százalékkal, Lengyelország 6,7 százalékkal, Szlovákia pedig 9,4 százalékkal növekszik a magyar 1 százalék idején. Az unió gazdasági hálója az, ami megvédi hazánkat attól, hogy súlyosabb helyzet alakuljon ki - tette hozzá.
Varga Mihály elmondta: a Gyurcsány-csomag adónövelései tavaly drasztikus tehernövekedést okoztak a vállalkozóknak és a magánszemélyeknek is. Lehet növekedés ott, ahol csökkennek a reálbérek? Lehet növekedés ott, ahol másfél év alatt 500 iskolát zárnak be, és 10 ezer pedagógust bocsátanak el? Ahol vasúti vonalakat szüntetnek meg? Ahol az állami posta arra büszke, hogy hány faluban zárta be a postahivatalt? - kérdezte a politikus.
A képviselő leszögezte: a bizalmi válság elhúzódó gazdasági válságot okozott, melyet a jelenlegi kormány átgondolatlan, kapkodó intézkedései nem tudnak kezelni. Varga Mihály megjegyezte: Gyurcsány Ferenc természetesen magán kívül keresi a felelőst, egy pénteki konferencián a növekedési problémákat egyszeri hatásokra, például a mezőgazdaság teljesítményére, a közszféra rendszereinek állapotára fogta. A mezőgazdaság teljesítményében vajon nincs benne, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány késleltette a nemzeti és uniós támogatások kifizetését? Dől be a kétes minőségű import, a földalapú támogatásokból pedig elvettek 25 milliárd forintot, és tönkretették az állattenyésztést - húzta alá, az utóbbi kapcsán pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a statisztikák készítése óta sohasem volt ilyen alacsony az állatállomány hazánkban. A közszféra alatt pedig az oktatás leépítését, az egészségügy padlóra küldését értik - emelte ki.
Gyurcsány Ferenc 3 százalékos gazdasági növekedésről beszél a jövő évre vonatkozóan. Ha a miniszterelnök a jelen problémáival nem tud mit kezdeni, akkor a jövőről beszél, ahogyan ígért már korábban öt éves adócsökkentési programot, dübörgő gazdaságot - jegyezte meg a fideszes politikus.
Itt már kevés a kommunikációs megoldás, már nem elég arról beszélni - Veres János szavaival élve - hogy "elléptünk a növekedés aljáról" - szögezte le Varga Mihály, megjegyezvén, hogy a második negyedéves növekedési adatainkkal a 26. helyen álltunk, a mostanival pedig a 27. helyen állunk a 27 ország között.
A szocialisták és a Gyurcsány-kormány lenullázta Magyarországot - jelentette ki Varga Mihály. Az adócsalásba keveredett Veres János, a gazdaságot feketemunkásokkal fehérítő Kóka János, az olajbotrányban érintett Draskovics Tibor ügyét könnyebb lenne a jog eszközeivel megoldani, sokkal nehezebb viszont újjáépíteni és újra talpra állítani Magyarországot, miután a gazdasági növekedést lehajtották, a reálbéreket folyamatosan csökkentik, az adósságot az egekbe növelték, és az élet, a tanulás, a gyógyulás, a közlekedés esélyeit soha nem látott mértékben veszik el a magyar emberektől - hangsúlyozta a Fidesz alelnöke. A Gyurcsány-kormány egyest kapott gazdaságpolitikából, de megbukott kormányzásból is. Amelyik kormány nem tud kormányozni, attól ne várjuk a gazdasági gondjaink megoldását - szögezte le Varga Mihály.