Nem vagyunk túl a nehezén
Balla György fideszes képviselő Veres Jánoshoz címzett interpellációjában hétfőn arra hívta fel a figyelmet, hogy a pénzügyminiszter állításával szemben "nem vagyunk túl a nehezén".
Dátum: 2007-11-19 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:36:37.185495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondása szerint az elmúlt évben az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon növekedtek a leggyorsabban - két számjegyű növekedést produkálva - az élelmiszerárak.
Közlése szerint a péksüteményeknél 18 százalék, a tejtermékeknél 12 százalék, a húsok esetében pedig 10 százalék feletti volt a növekedés, amely leginkább a nagycsaládosokat, a nyugdíjasokat és a három millió, szegénységségben élő embert érinti.
Balla úgy vélte, hogy Veres jános korábbi állításával szemben "nem vagyunk túl a nehezén", mivel jövőre az áram 17-25 százalékkal, a gázár átlagosan 15 százalékkal, míg a vízdíj 30-40 százalékkal drágul.
Balla szerint a helyzet azért is elszomorító, mert legszűkebb versenytársainknál, így Cseh- és Lengyelországban valamint Szlovákiában, csökkentek az élelmiszerárak.
Balla mindezek ismeretében azt a kérdést intézte a pénzügyminiszterhez, hogy miért nem támogatta a Fidesz lakossági terheket mérséklő adócsökkentő javaslatait, és miért szorgalmazza a 160 milliárd forintba kerülő kormányzati luxusnegyed építkezést.
Veres János azt mondta, hogy Balla felszólalása alatt, mintha 30 évet utazott volna vissza az időbe. Szerinte ugyanis a kormány, a tervgazdálkodás időszakával ellentétben, ma nem felelős az árakért. Azt is állította, hogy a következő évi várható áremelkedések sem a kormány, hanem az önkormányzatok döntésén múlnak.
Veres - elmondása szerint - azért nem támogatta a Fidesz javaslatát, mert az százmilliárdokkal csökkentené az állami bevételeket, az árak alakulására viszont nem lenne hatással.
Balla György arra hívta fel a figyelmet, hogy a gáz áráról a kormány dönt, és erről törvény is rendelkezik. Mint fogalmazott, komoly véleménykülönbség van az emberek és Veres véleménye között. Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy az emberek 95 százaléka úgy érzi, folyamatosan romlik az élethelyzete.
A képviselő nem, de az Országgyűlés kormánypárti többsége elfogadta a miniszteri választ.