Égbe szökő fizetések, de csak a MeH-ben
A kancellária vezeti a listát az egy főre jutó bérköltségben, a tavalyi évben az egy alkalmazottra jutó éves bér 4,8 millió forint volt - hívta fel a figyelmet Babák Mihály interpellációjában.
Dátum: 2007-11-19 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:36:41.460208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tavalyi adatok szerint már nem a diplomaták a legjobban fizetett szakemberek Magyarországon, a Miniszterelnökség munkatársainak keresete felülmúlta a külügyi dolgozók éves fizetését. Ezt a tényt megerősítette számos sajtóorgánum - hívta fel a figyelmet interpellációjában Babák Mihály.
A központi költségvetési szerveknél dolgozók átlagos bruttó bére 3,4 millió forint volt. A minisztériumoknál és intézményeinél a tavalyi adatokhoz képest 6800 fővel kevesebben dolgoznak, bár a miniszterelnökség létszámadatai nem követték a megszorításokat és a leépítéseket - fogalmazott. A létszám követése viszont nehézkes, mivel átalakult a kormány szerkezete. Az átszervezés a kormányon belül 58 ezer főt érintett - tette hozzá.
Hangsúlyozta: a kancellária viszont az egy főre jutó bérköltségben is vezeti a listát, a tavalyi évben az egy alkalmazottra jutó éves bér 4,8 millió forint volt. Mint elmondta, ez annak is köszönhető, hogy minden tizedik alkalmazott főosztályvezető, vagy annál magasabb státusban van. A miniszterelnökséget a bérek terén a második helyen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség követi, 4,3 millió forintos bruttó bérekkel, és csak ezután következik a korábbi évek listavezetője, a külügyi tárca, 4,2 millió forinttal - sorolta a fideszes politikus, aki azt is hozzátette: a lista végén, ahogy eddig is, az egészségügyi tárca áll, mivel az egészségügyi közalkalmazottak bére lehúzza az átlagot, egészen 2,3 millió forintra, de hátul kullog az oktatási és a rendészeti minisztérium is.
Hogyan nem sérti szociális érzékenységét az a tény, hogy vezetése alatt álló intézményben már a társadalmi igazságosságot megkérdőjelezően magas fizetést osztogatnak? Mi az oka annak, hogy már lassan több a vezető beosztású munkatárs, mint az átlagos köztisztviselő? Nem érzi visszásnak, hogy míg az ország egyszerű állampolgárainak 6,3 százalékkal csökkent a reálbére, addig az Önök vezetése alatt álló intézményben égbe szökő fizetéseket osztanak?" - fordult kérdéseivel Szetey Gáborhoz Babák Mihály.
Szetey Gábor államtitkár véleménye szerint Babák Mihály nem a Miniszterelnöki Hivatallal, hanem a tényekkel vitatkozik. Mint a válaszban elhangzott, MeH több állami vezetőt és köztisztviselőt foglalkoztat, mint a minisztériumok, ezért magasabb az átlag. Szetey szerint ugyanakkor a kormány arra törekszik, hogy a szükséges mértékhez igazítsa a vezetői létszámot, és MeH-ben is csak olyan mértékű díjazást fizet a munkáltató, amelyet a jogszabály lehetővé tesz.
Olcsóbbat ígértek, drágább és rosszabb lett - hangsúlyozta Babák Mihály viszontválaszában. Az átlagok sok mindent eltakarnak - szögezte le a fideszes politikus, aki az államtitkári választ nem fogadta el.
Az országgyűlés szocialista-szabad demokrata többsége a válasz elfogadását természetesen (173 igen, 143 nem, és egy tartózkodás mellett) megszavazta.