Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Mária Útról tanácskoztak Tatabányán

A célunk az, hogy megvalósítsuk a vallási ihletésű zarándokútvonalat Marizell és Csiksomlyó között - mondta a Mária Út Egyesület tatabányai tanácskozásán Bencsik János a komárom-esztergomi megyeszékhely polgármestere.


Dátum: 2007-11-19 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:36:43.903526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendezvényen közel harminc település vezetője, vagy tisztségviselője képviseltette magát, többek között olyan híres búcsújáróhelyé is, mint Máriapócs. Szabó Tamás az egyesület elnöke azt hangsúlyozta, az út létrehozásával a világ kereszténységének tesznek egy ajánlatot, de kitért arra is, hogy a vallási turizmus az egyik legfejlődőbb turisztikai ágazat.

A Mária út az elképzelések szerint mintegy 1400 kilométer hosszú gyalogos és kerékpáros zarándokút lesz a cél- és a végállomás között. Az utat vagy annak kisebb szakaszait bármely irányban, egyénileg vagy csoportosan is be lehet majd járni, a tervezett útjelzésekre és térképes útikalauzra támaszkodva, az ajánlott szálláshelyek igénybevételével. A Mária Út Egyesület tagjai úgy látják, hogy a mostani világban egyre többen keresik a testi-lelki felüdülést. Ennek legtermészetesebb módja: kiszakadni a mindennapokból és útra kelni.

Az út belső utunkká is válik - egy hosszabb zarándoklatról életre szóló élményekkel, lelkileg megújulva térhetünk haza - vallják a kezdeményezők. Azt mondják, hogy a zarándokutak kiemelkedő és fokozódó jelentőségűek a világban. A keresztény kultúrkörben sok tízmillió embert vonzanak évente. Magyarok is egyre többen járják Nyugat-Európa híres zarándokútjait. A Mária út érinti fő útvonala többek között érinti majd Kőszeget, Celldömölköt, Bakonybélt, Majkot, Vértessomlót, Zsámbékot, Budapestet, Máriabesnyőt, Mátraverebély-Szentkutat és Máriapócsot.

Bencsik János az egyeztető megbeszélésen elmondta: a Nemzeti Fejlesztési Terv - regionális határokkal - pályázati lehetőséget biztosít az összefogó települések számára a szakaszos megvalósításra. Szabó Tamás ismertette a megjelentekkel a Mária Út hálózat kialakításának elképzeléseit, s szólt arról is, hogy tovább folytatják a terepbejárást. Az egyesület elnöke példaként beszélt az Ausztriában megvalósult pilgerni zarándákútról. A hozzászóló polgármesterek mindegyike, így a celldömölki Fehér László, a máriapócsi Palóczy Lajos Elekné, a nagykovácsi Bencsik Mónika támogatásáról biztosította az elképzelést, s egyetértettek a regionális partnerség kialakításával annak érdekében, hogy közös pályázatokat tudjanak benyújtani a zarándokút kialakítása érdekében. Az Mária Út Egyesület vezetői úgy látják, hogy az eddig végzett sikeres munka folytatásával 2009-re megvalósulhat a Mariazell - Máriabesnyő közötti szakasz kiépítése.

Kapcsolódó elemek