Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gyűlöletbeszéd megdöbbentő megnyilvánulása

Gyűlöletbeszéd, kirekesztés, a zsidózás aljas felszínre törése, ami a XIII. kerületben történt - olvasható a helyi Fidesz által kiadott közleményben.


Dátum: 2007-11-20 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:37:01.288564, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A gyűlöletbeszéd megdöbbentő megnyilvánulásának, a kirekesztés, a zsidózás aljas felszínre törésének tartjuk a Budapest XIII. kerületi szocialista önkormányzati képviselő antiszemita kirohanását fideszes képviselő-tagtársunkkal szemben" - olvasható a XIII. kerületi Fidesz közleményében.

Szalay Péter kerületi elnök és Kosztolányi Dénes budapesti alelnök felháborítónak és megdöbbentőnek nevezte a helyi önkormányzat testületi ülésén elhangzott szocialista megnyilvánulást, miszerint egy kerületi fideszes képviselő "elég sok időt töltött ahhoz Izraelben, hogy ne lásson rá az itteni dolgokra".

Mint fogalmaznak, "elkeserítő, hogy ilyen kijelentés elhangozhat abban az önkormányzatban, amely Újlipótváros önkormányzata is egyben. A megbélyegző szocialista üzenet az ország elhagyására szólítja fel a jelenlegi kormány politikáját jogosan bírálokat és súlyosan sérti a schengeni határokon kívül kerülő honfitársainkat. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség kerületi szervezete megrendülten ítéli el a durva, megbocsáthatatlan - szocialisták körében nem egyedüli - meg nem történtté nem tehető eseményt".

Szalay és Kosztolányi felszólítja Tóth József polgármestert és Szanyi Tibor kerületi szocialista országgyűlési képviselőket, tegyék meg a szükséges lépéseket, hogy "az eset okozta szégyen és sokak keserűsége lehetőség szerint mihamarabb csökkenjen. Tagságunk elvárja, hogy elhatárolódásuk az antiszemita szocialistától őszinte, hatékony és határozott eljárást eredményezzen. Várjuk kérésünk támogatását a velünk egyetértő közvéleménytől és a tájékoztatásukért felelősöktől".

Kapcsolódó elemek