Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kistelepüléseken is lehet nagy teljesítményt elérni

Lezsák Sándor fideszes képviselő napirend előtt a kistelepülési iskolák helyzetéről, és a megmentésük érdekében indult civil kezdeményezésről beszélt.


Dátum: 2007-11-20 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:37:02.157859, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lezsák Sándor fideszes képviselő napirend előtt a kistelepülési iskolák helyzetéről, és a megmentésük érdekében indult civil kezdeményezésről beszélt.

Lezsák megfogalmazása szerint "kisiskolákban is lehet nagy teljesítményeket elérni", amit szerinte bizonyít az itteni oktatási intézmények kisdiákjainak országos és nemzetközi tanulmányi versenyeken elért kimagasló eredményei is.

Elmondta, hogy Élőlánc a kisiskolákért címmel civil adománygyűjtő akció indult azt kérve az emberektől, hogy a karácsonyi ajándékozásra szánt pénz 10 százalékát adják a kisiskoláknak.

Mint mondta, a kezdeményezés máris követőkre talált, így 6-7 megyében "máris mozgás indult meg" különböző alapítványoknál, üzemekben, civil szervezetekben és helyi intézményekben a meghirdetett cél érdekében

Lezsák Sándor szerint az országos gyűjtés segíthet abban, hogy a helyzetükbe már-már beletörődő vidéki emberek megmozduljanak, azonban a helyzet végleges orvoslása kormányzati feladat.

Kapcsolódó elemek