Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az önkormányzat segíti a cukorgyáriak elhelyezkedését

Szolnok önkormányzata a munkaügyi központtal közösen minden segítséget megad a bezárásra ítélt cukorgyár munkavállalóinak, hogy újbóli pénzkereseti lehetőséghez jussanak - közölte Szabó István alpolgármester kedden sajtótájékoztatón Szolnokon.


Dátum: 2007-11-20 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:37:12.377379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szabó István - akit a német tulajdonú Mátra Cukor Zrt. vezetői a nap folyamán tájékoztattak hétfői, a cukrogyár bezárásával kapcsolatos döntésükről - elmondta: a gyár a cukorrépa-feldolgozási idényben kereken 180, a karbantartási időszakban 100 körüli dolgozót foglalkoztat. Az utóbbi létszámból várhatóan harmincan továbbra is alkalmazottak maradnak, így mintegy hetven emberről kell gondoskodni.

Munkalehetőséget jelenthet számukra - esetleg átképzéssel -, hogy a szolnoki ipari parkba két külföldi cég, a Segura és a Stadler települ, amelyek dolgozókat keresnek - tette hozzá az alpolgármester. Kitért arra, hogy a Mátra Cukor Zrt. szolnoki telephelyét logisztikai részlegként működtetni kívánja, hiszen nagy kapacitású tárolósilóval rendelkezik.

Szabó István megfogalmazása szerint "mint derült égből a villámcsapás", úgy érte a város vezetését a település szempontjából kedvezőtlen döntés, hiszen úgy tudták, a nagy múltú és korszerű szolnoki üzem a magyar cukoripar egyik büszkesége. Újságírói kérdésre egyelőre nem tudta megmondani, hogy a gyár jövőbeni bevételének csökkenése miatt az önkormányzat mennyi helyi adótól esik el.

A Mátra Cukor Zrt. hétfőn sajtóközleményben jelentette be: megszünteti a cukortermelést szolnoki gyárában, alkalmazottainak további sorsáról - az európai és nemzeti jogszabályoknak megfelelően - a szerkezetátalakítási program keretében a munkavállalói képviselettel közösen megalkotandó szociális terv alapján gondoskodik.

Kapcsolódó elemek