Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hit a szociális piacgazdaság mellett

Üdvözölte kedden Szájer József, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője az Európai Bizottságnak aznap nyilvánosságra hozott, a korszerű egységes piacra vonatkozó hosszú távú jövőképét.


Dátum: 2007-11-21 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:37:25.029283, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI brüsszeli irodájához eljuttatott közleményében a fideszes képviselő kiemelte, hogy a kezdeményezéscsomag szociális, fogyasztó-, valamint és kis- és középvállalkozó központú megközelítésével messzemenőkig egyetért. "Ezt a szemléletet képviseltem az Európai Parlamentben a szolgáltatási irányelv, vagy a közszolgáltatásokról szóló európai vitákban" - húzta alá Szájer József. Az Európai Bizottság átfogó kezdeményezéseit az Európai Parlament is megvitatja, a magyar néppárti képviselő jelezte, hogy a vitában támogatni fogja azokat.

Szájer József kifejtette, hogy az egységes piac mindig is erős szociális dimenzióval rendelkezett, sikere elválaszthatatlanul kötődött a szolidaritáshoz és a kohézióhoz. Az Európai Bizottság anyaga ismételten hitet tett egy szociális piacgazdaság mellett - tette hozzá. A közlemény hangsúlyozza ugyanakkor "a Gyurcsány-kormány oktatás-egészségügyi, és társadalombiztosítási politikája látványosan szembemegy a közös európai célokkal és értékekkel". "Európa az ellenkező irányba halad, mint az MSZP-SZDSZ kormány. Meg kell erősíteni Magyarországon a szociális jogokat a kormányzat szélsőségesen antiszociális intézkedéseivel szemben"- húzza alá Szájer József.

A Fidesz politikája és javaslatai egybeesnek az Európai Bizottság mai tervezetében megfogalmazott vízióival, kezdeményezéseivel, valamint az Európai Néppárt meghatározó tagpártjainak e kérdésekben vallott elképzeléseivel - tette hozzá.

Szájer József megjegyezte, hogy "a Fidesz a szociális piacgazdaságról folytat egyeztetéseket az Európai Néppárt frakcióvezetőjével, az UMP-vel és a CDU-val. E kérdések a Fidesz programjának súlyponti részét képezik."

Kapcsolódó elemek