Orbán Viktor részt vesz az Európai Néppárt és a francia néppárt együttes ülésén Párizsban
Dátum: 2007-11-21 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:37:37.631943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke 2007. november 22-én (csütörtökön) Párizsba utazik, ahol az Európai Néppárt (EPP) alelnökeként részt vesz a francia néppárt (UMP) és az EPP együttes elnökségi ülésén. Az Európai Néppárt és az UMP elnöksége tanácskozik többek között azokról a feladatokról is, amelyek az Unió előtt állnak a 2008. második félévében esedékes francia EU-elnökség ideje alatt, köztük a reformszerződés sikeres ratifikációjának lebonyolításáról.
A francia EU-elnökség kiemelten kíván foglalkozni a globalizáció kérdéskörével, valamint napirendjére tűzi a klímaváltozás, a közös európai energiapolitika és a migráció témakörét is. A megbeszélésen szó esik továbbá az Európai Uniót érintő más fontos témákról is, mint a gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés és a szociális piacgazdaság kérdése.