Csillag is régi cégét bízta meg
Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter a most megbukott kancelláriaminiszterhez hasonlóan egykori cégének adott, igaz közbeszerzési eljárás keretében, jelentős állami megbízást. Mint ismert: László Andrást, a Nemzeti Autópálya Rt. elnökét Csillag miniszter épp most kívánja felmenteni a Kiss-féle korrupciós ügy miatt.
Dátum: 2003-02-24 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:22.342523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csillag István miniszter saját korábbi, ügyvezetőként illetve vezérigazgató-helyettesként irányított cégének adott legkevesebb 29,5 millió forintos megbízást.
Ismeretes, hogy Kiss Elemér múlt héten lemondott kancelláriaminiszter azért volt kénytelen posztjáról távozni, mert résztulajdonosként birtokolt ügyvédi irodája a kormányváltást követően rendre busás állami megbízásokhoz jutott.
Csillag István korábbi munkahelye közbeszerzési eljárásban a teljes összegnek csaknem egytized részét, 29, 5 millió forintot nyert el Csillag tárcájától 24 versenytárs közül. Ha a miniszter arányosan dönt a keretösszeg felhasználásáról, úgy cége csupán 12,5 millió forinthoz jutott volna.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) még a múlt évben írt ki pályázatot az EU-csatlakozással kapcsolatos gazdasági tervezést és stratégiát megalapozó elemzések és tanulmányok elvégzésére. Végül 25 cég 314 millió forint értékben kapott megbízást, amelyből csaknem 30 milliót a miniszter által korábban irányított, a szociálliberális oldal egyik szellemi műhelyeként számon tartott Pénzügykutató Rt. nyert el.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu