Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyetlen napra Hajdúböszörmény megyeszékhely lett

Első alkalommal ünnepelte Hajdú-Bihar megye székhelyén, Debrecenen kívül a megye napját, mégpedig Hajdúböszörményben.


Dátum: 2007-11-22 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103625
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:38:02.960612, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rácz Róbert, a megyei közgyűlés elnöke jelentős dátumnak nevezte november 22-ét, a megye napját, amikor is "nem Debrecenből osztjuk az igazságot, hanem kitekintünk a megyeszékhelyről." A sokféleség az erénye a megyének - tette hozzá. A továbbiakban a múltat idézte fel, azért, hogy boldogulni tudjunk a jelenben és a jövőben. A vidék, a dolgos emberek ünnepe a mai - fogalmazott - ám hangzatos szavakkal, tartalom nélküli üres ígéretekkel nem megyünk előbbre. Tekintetünket a jövő felé fordítjuk, amelyért érdemes élni, hiszen sorsunk a mi kezünkben van - fejezte be ünnepi beszédét Rácz Róbert.

A szokásoknak megfelelően, a megye napján adják át a megye társadalmi, gazdasági életében, önkormányzati, közigazgatási, tudományos, irodalmi, művészeti, közoktatási, közművelődési és egyéb szakmai területen szerzett kimagasló érdemek elismerésére alapított kitüntető díjakat. A 3 Bocskai István-díj egyikét Szabó Magda írónő kapta volna, aki a héten hunyt el. Emlékének az ünneplők egyperces néma felállással adóztak.

Posztumusz Bocskai-díjat kapott Bényi Árpád képzőművész. Orcsik István az egészségügy területén több évtizeden át kifejtett kiemelkedő színvonalú és eredményes munkájáért szintén Bocskai-díjat kapott. Kölcsy Ferenc-díjat vehetett át Jászai János, Lente Lajos és Tokai Vincéné. Maróthi György-díjat adományozott a megyei önkormányzat Galánfi Andrásnak, Kállai Eszternek és Vincze Istvánnénak. Kovács Pál-díj tulajdonosa lett Mezei József és Oláh János. Arany Sándor-díjat vehetett át Rózsa Péter biogazdálkodó. Kisebbségi-díjra érdemesnek találta a megyei közgyűlés a Bedői Hagyományőrző Csoportot. Emlékérmet kapott a megyei közgyűléstől Fülep László, Konyár polgármestere és Pozsonyi József, a balmazújvárosi múzeum igazgatója.

Kapcsolódó elemek