Törökországba menekülnek az irakiak
Többszázan menekültek el észak-iraki falvaikból az Irak elleni amerikai támadástól való félelmükben. Mintegy 500 iraki menekült várakozik a határnál, hogy bebocsássák Törökországba. Egész családokról van szó, akik attól tartanak, hogy az amerikai csapatok bevonulása után két tűz közé szorulnak - jelentette hétfőn a török tömegtájékoztatás.
Dátum: 2003-02-24 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7891
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:23.274868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2