Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folyamatos volt a betegellátás Veszprémben

Az országban egyetlen egészségügyi intézményként a Veszprémi megyei kórházban - csatlakozva a Liga Szakszervezetek felhívásához - tegnap szolidaritási sztrájkot tartottak.


Dátum: 2007-11-22 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:38:04.785659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


. Reggel 8-10 óra között a kórházi dolgozók mintegy huszonöt százaléka, pontosan 401 alkalmazott, ennek a fele orvos, sztrájkolt, így fejezve ki aggályait az egészségbiztosítási reform ellen.

Reggel fél kilenc. Megyei kórház főépület, földszint. Unottan cigarettázó, nagykabátban ácsorgó hozzátartozók odakint, egykedvű sorban állás a betegfelvételnél, szokásos jelenetek az osztályok előtt. Semmi különös, megközelítőleg ugyanannyian vannak, mint máskor - mondják az adminisztráción dolgozók, de gyorsan hozzáteszik, ennél többet nem mondhatnak, kérdezzem a főigazgatót. Dr. Rácz Jenő éppen osztályról osztályra jár, ellenőriz.

Nyolc óra helyett úgy dél körül lesz az izotópvizsgálatom, de nem bánom - vélekedik az ajkai nyugdíjas, felesége bőszen bólogat mellette. Hasonló véleményen van a szemészeten várakozó Sztrányai György, illetve a vizitdíj befizetéséért sorba álló Jungvirt József is, aki szerint minden beteg egyetért a sztrájkkal, mert lehetetlen, ami az egészségügyben zajlik.

Drágább és kevesebb lesz az ellátás, szétverik a társa- dalombiztosítást, mindezt egyeztetések nélkül. Valamit tenni kell a betegek érdekében - ecseteli a sztrájk céljait dr. Szántó Tamás főorvos. A helyi sztrájkbizottság elnöke szerint több dolgozó azért nem csatlakozott a munkabeszüntetéshez, mert fél, hogy a kórház átalakításával elveszti állását, s inkább hallgat.

A főorvost arról kérdezte az újságíró, hogy milyen üzenetet hordoz az, hogy egyedüli kórházként csatlakoztak az országos sztrájkhoz. Nem volt idő egyeztetni a többi kórházzal, ezért egyéni akció lett - válaszolja Szántó, de itt az ideje - teszi hozzá -, hogy az egészségügyi intézmények is végre hangot adjanak véleményüknek, s kiálljanak a betegek és a maguk érdekeiért.

A kórház igazgatója erről másként vélekedik, ami érthető is, hiszen kétségkívül furán veszi ki magát, hogy a volt szakminiszter vezette kórházban sztrájkolnak egyedül Magyarországon. Üzenettel bír ez, mind a betegek, mind a minisztérium felé, annál is inkább, mert a kérdésben az országos érdekképviseleti szervek nem nagyon nyilvánultak meg. Elképzelhető, hogy rajta marad majd a bélyeg a kórházon. A betegek között vegyes a sztrájk megítélése, ami természetes - mondja dr. Rácz Jenő, aki már az irodájában ülve pontos adatokat említ: a kórház dolgozói létszáma 1676, ebből sztrájkolt 401 alkalmazott.

A sztrájk jogszerűen zajlott, a kórházban az ellátás folyamatos volt, a rendelőintézetben csak három helyen, a nőgyógyászaton, az urológián és a gégészeten sztrájkoltak.

Kapcsolódó elemek