Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ünnepség a Turul ismételt felavatásának évfordulóján

A Turul emlékmű ismételt avatásának tizenöt éves évfordulóján ünnepélyes zászlófelvonással emlékeztek Tatabányán, melyet a helyi önkormányzati képviselők kezdeményezésére a Bánhida Baráti Kör Egyesület és az önkormányzat szervezett.


Dátum: 2007-11-23 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103692
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:38:23.115601, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az évforduló emlékére Schmidt Csaba köszöntőjét követően Ablonczy Dánielné képviselő asszonnyal felvonták a városzászlót. Mint ismeretes Európa legnagyobb ércmadarának, a tatabányai Turul-emlékműnek az elkészítésével Donáth Gyula szobrászt bízták meg 1896-ban, a de annak avatása csak 1907-ben történt meg. A szobor Árpád honfoglaló magyarjainak a bánhidai síkon 907-ben Szvatopluk morva fejedelem fölött aratott győzelmére emlékeztet.

A milleniumi ünnepségek idején hét kiemelt jelentőségű emlékmű épült a történelmi Magyarországon a honfoglalás és államalapítás tiszteletére: többek között az ópusztaszeri műemlékegyüttes, a fővárosi Hősök terének emlékoszlopai és a bánhidai Turul-emlékmű.

Az eltelt száz év alatt többször került veszélybe a léte, lebontását is fontolgatták, de a 90-es években ismét felújították és 1992-ben másodszor is felavatták. A jeles alkotás mára Tatabánya meghatározó jelképévé vált. Az eredeti szobor váza jelenleg a szabadtéri múzeumban áll.

Kapcsolódó elemek