Külön bérrendszert a pedagógusoknak!
A héten vitatta meg a Pedagógusok Szakszervezetének népi kezdeményezését a parlament oktatási bizottsága. A javaslatra - amely azt indítványozza, hogy az Országgyűlés tárgyalja meg a közalkalmazotti előmeneteli rendszert, és az alkotmány szellemében biztosítsa az elvégzett munka mennyiségével és minőségével arányos jövedelmet - a fideszes képviselők is igent mondtak. A javaslatról december elején dönt a parlament.
Dátum: 2007-11-24 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:39:35.303278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Régóta szorgalmazzuk a háromszintű bérrendszer bevezetését, amely tisztes alapbérből, kellő nagyságú pótlékrendszerből, valamint a minőségi és a többletmunkát elismerő elemekből állna össze" - mondta a Magyar Hírlapnak Árok Antal, a népi kezdeményezést elindító Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. A minőségi és a többletmunka díjazására szolgáló összeget - pedagógusonként bruttó 5250 forint havonta - nevetségesen kevésnek tartják. Hozzátette: a premizálás büdzséjét nem lehet úgy előteremteni, ahogyan Draskovics Tibor, az Államreform-bizottság alelnöke korábban javasolta, azaz a tizenharmadik havi bér elvonásával és minőségi szempontok szerinti szétosztásával. A szakszervezeti vezetőnek arra konkrét ígérete van a miniszterelnöktől, hogy a kormányzati ciklus második felében az oktatás területe prioritást élvez majd.
Pósán László, a parlament oktatási bizottságának fideszes tagja a napilapnak elmondta: minden, a pedagógusok élethelyzetét jobbítani akaró kezdeményezést támogatnak, ám a szakszervezet beadványa egyelőre csak üres papír, és minden attól függ majd, milyen tartalommal tölti meg a parlament vagy a kormányzat. Felvetette, hogy az Orbán-kormány pedagóguséletpálya-modellje ugyanazokat a célokat fogalmazta meg, mint most a Pedagógusok Szakszervezetének kezdeményezése. Nem érti, miért vették el öt éven át a kiszámíthatóságot a pedagógusoktól a baloldali kormányok.
Pokorni Zoltán, a polgári párt oktatási kabinetjének vezetője elmondta, hogy tovább mennének a PSZ kezdeményezésénél: szeretnék elérni, hogy külön bérrendszere legyen a pedagógusoknak, olyan, amely figyelembe veszi a szakma sajátosságait, nyilván a közalkalmazotti bérrendszer keretein belül. Mostanra neuralgikus pont lett a kistelepülési iskolák szaktanári ellátottsága is, ezért jogos lenne kistelepülési pótlékot bevezetni az ott oktatóknak. "Ha a szocialista párt egyetért velünk abban, hogy ezek a problémák valósak, azt már fontos lépésnek tartom" - mondta Pokorni Zoltán.