Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mégis kizárólag védelmi eszközök mehetnek Törökországba

Egy héten keresztül mindent megtett a kormány annak érdekében, hogy kibúvót keressen: tetszőleges katonai eszközök legyenek átszállíthatók Magyarországon. Amennyiben a Parlament ma megszavazza a Németh-Keleti módosító javaslatot, a Fidesz ezt a módosított, a kizárólag Törökország védelmére használható eszközöket és csapatokat a NATO-határozatnak megfelelően átengedni kívánó határozati javaslatot a Fidesz-frakció megszavazza - mondta Németh Zsolt hétfői rendkívüli sajtótájékoztatóján. Megszavazta, megszavazták.


Dátum: 2003-02-24 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:24.431981, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Zsolt leszögezte: a Fidesznek kezdetektől az volt a szándéka, hogy normaszöveg rögzítse: kizárólag a NATO-döntésnek megfelelő védelmi eszközök és csapatok vonulhatnának át Magyarországon az Országgyűlés döntése után.

A Németh-Keleti módosító javaslat benyújtása után a Határozat hivatkozik a mellékletében közzétett NATO-döntésre, miszerint csak az abban foglalt eszközök és csapatok haladhatnak át Magyarországon. Ez azt is megakadályozza, hogy utána bármely ország - kétoldalú megállapodást kötve Törökországgal - akár harcoló egységeket is átszállítson Magyarországon.

Amennyiben a Parlament megszavazza ezt a módosító indítványt, a Fidesz - Magyar Polgári Párt is megszavazza a Határozatot, szögezte le Németh Zsolt.

fidesz.hu

***

Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága hétfő késődélutáni ülésén támogatta a Törökország védelmével kapcsolatos NATO-felkérés ügyében beterjesztett országgyűlési határozati javaslatot és az annak kapcsán érkezett módosító indítványt.

***

Egyhangú szavazással támogatta az Országgyűlés Külügyi Bizottsága hétfő délutáni budapesti ülésén azt a módosító indítványt, amelyet a Törökország védelmének megerősítését szolgáló, a NATO-döntéshez való magyar hozzájárulásról szóló határozati javaslathoz nyújtott be Németh Zsolt (a Külügyi bizottság elnöke) és Keleti György (a Honvédelmi bizottság elnöke).

Németh Zsolt, a bizottság elnöke az ülésen kifejtette: a módosítás lényege, hogy kizárólag a NATO védelmi tervező bizottsága február 16-i felhatalmazása alapján szállíthassanak keresztül Magyarországon katonai szállítmányokat Törökország védelmének megerősítése érdekében a NATO-tagállamok és a csatlakozó országok. Hozzátette: a változtatás kizárja a határozati javaslat korábbi indoklásában szereplő kitételt, amely szerint kétoldalú szerződések alapján is lehetett volna katonai eszközöket Magyarországon keresztül szállítani a fenti célra.

Németh Zsolt közölte: az eredeti előterjesztés indoklásában a mellékletre, vagyis a NATO-döntésre való hivatkozás a jogi szakértők egybehangzó véleménye szerint nem vált volna jogi normává.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a módosító javaslatot elfogadható kompromisszumnak nevezte a bizottsági ülésen. Németh Zsolt megköszönte a kormány rugalmasságát a témában.

Ezek után várhatóan elhárult az akadály az elől, hogy a parlament még hétfőn - a házszabálytól eltérve - engedélyezze a katonai szállítmányok áthaladását Magyarország területén keresztül, Törökország támogatására.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek