Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Valami ismét bűzlik az OVB háza táján

Valótlan és hamis állítás, hogy az aláírások hitelesítése a kórházi napidíj ügyében sem fejeződött be - jelentette ki Deutsch-Für Tamás sajtótájékoztatón.


Dátum: 2007-11-25 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:40:41.469730, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Valami ismét bűzlik az OVB háza táján (Deutsch-Für Tamás)

"Az OVB eljárását illetően sajnos megint úgy kell fogalmaznunk, hogy valami ismét bűzlik az OVB háza táján" - jelentette ki tájékoztatóján Deutsch-Für Tamás arra utalva, hogy milyen módon kívánja az Országos Választási Bizottság (OVB) és az Országos Választási Iroda (OVI) a népszavazási, illetve a választási eljárási törvény betűjét és szellemét megsértve, újabb hatalmi praktikával hátráltatni, késleltetni a Szociális népszavazás 2008 aláírásainak hitelesítését.

A tájékoztatón részt vett Dr. Simon Attila, aki a választási eljárási törvény adta lehetőséggel élve a három kérdéshez benyújtott népszavazást kezdeményező aláírások hitelesítési eljárásában a Fidesz-KDNP megfigyelője. Úgy fogalmazott: "továbbra is csak meg tudom erősíteni azt, hogy a kórházi napidíj esetében (...) nincsen akadálya, nem lenne akadálya annak, hogy a jövő hét során bármelyik napon az OVB a hitelesítés (...) formai kötelezettségének eleget tegyen".

Deutsch-Für Tamás aláhúzta: a kórházi napidíj esetében, a több mint 320 ezer magyar választópolgár által kezdeményezett népszavazás érdekében benyújtott aláírások hitelesítését illetően valamennyi munkafázissal végzett az az állami szerv (a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala), amely állami szervnek ezt a munkát el kell végezni.

Ehhez képest a nyilvánosság előtt, mind az OVB elnöke, mind az OVI vezetője a tényekkel ellentétben azt állítják, hogy az aláírások hitelesítése a kórházi napidíj ügyében sem fejeződött be. "Ez egy valótlan, hamis, hazug állítás" - szögezte le a Deutsch-Für Tamás.

A hitelesítési eljárás rendjéről szólva Dr. Simon Attila elmondta: mindhárom kérdésben nagyságrendileg 320 ezer aláírást adott át a Fidesz az OVB-nek, ezt követően az OVB még aznap hozott egy határozatot, amelyben elrendelte a hitelesítési eljárást. A hitelesítést a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala végzi, minden egyes kérdésben külön fázisokban. A kérdések vizsgálatának sorrendjét véletlenszerűen alakították ki, elsőként a kórházi napidíj, másodikként a tandíj, végül a vizitdíj ellenőrzését kezdték meg. Mindhárom kérdés esetén a nyitó fázis a számbavétel volt, amikor a Fidesz és a KDNP által átadott aláírásgyűjtő íveket átnézték, megnézték, hogy egy íven valójában hány aláírás szerepel, az aláírásokat beszámozták, rendezték, majd számítógéppel rögzítették. Ezt követően statisztikai módszerrel 5 százaléknyi, mintegy 16 ezer aláírást választottak ki kérdésenként tételes ellenőrzésre, hogy valóban magyar, állandó lakcímmel, megfelelő személyi számmal rendelkező, választókorú állampolgárok írták-e alá az aláírásgyűjtő íveket. A kórházi napidíj esetében az utolsó fázissal szerdán végeztek - tájékoztatott a megfigyelő, aki beszámolt arról, hogy szerdán a hivatal munkatársai megerősítették, hogy a gépi és a manuális ellenőrzés a végénél tart. Ezt követően még egy rövid felülellenőrzést végeznek, amikor csak azokat az aláírásokat ellenőrzik, amelyek az első szűrésből az érvénytelenek közé kerültek.

Deutsch-Für Tamás kijelentette: "meglehetősen jól ismert, ugyanakkor elfogadhatatlan és súlyosan törvénytelen bürokratikus huzavona az, amivel szemben állunk". Emlékeztetett rá, az OVB 2007. október 24-én döntött arról, hogy a három kérdés hitelesítési eljárását kezdje meg az OVI, és 2008. december 8-át jelölte ki határidőnek. A KEKKH elkezdte a munkát, majd végzett az első kérdésben a hitelesítéssel - mondta el a Fidesz elnöki kabinetfőnöke. Ugyanakkor a hivatal nem tájékoztatja erről az eredményről az OVB-t - tette hozzá -, mert neki a feladata az, hogy december 8-ig elvégezze a munkát, az OVB pedig nem tart ülést, mert ettől a hivataltól nem kapott tájékoztatást a munka befejezéséről. "Na ebből van elege mindenkinek ebben az országban, hogyha (...) bármely hivatalhoz elmegy, hogy személy szerint minden polgárral így packázzanak. Most nem kevesebbet csinálnak, minthogy nagy csoportban, 320 ezer magyar emberrel packáznak ilyen módon".

Deutsch-Für Tamás javasolta - ahogy a Fidesz és a KDNP elnöke, valamint a két párt által a testületbe delegált tagok kezdeményezték -, hogy hétfőn tartson ülést az Országos Választási Bizottság, holnap délelőtt pedig az Országos Választási Iroda kérdezze meg az aláírások hitelesítését végző közigazgatási szervet, hogy végeztek-e a kórházi napidíjak ügyében. Megjegyezte: "meglepetés fogja őket érni, azt a választ fogják kapni, hogy igen, végeztünk", és - tette hozzá - ezen jelzés alapján az OVB hitelesíteni tudja az első kérdést. "Amennyiben ezt nem teszik, úgy okkal és joggal felmerülhet sok tízezer magyar polgárban, hogy ez a közigazgatási patthelyzet ez nem véletlenül áll elő" - jelentette ki a Fidesz elnöki kabinetfőnöke.

Deutsch-Für Tamás hangsúlyozta: a kérdést hétfőn az Országgyűlésben is felveti, és azonnal kérdéssel fog fordulni Bajnai Gordonhoz. Megjegyezte, "ez az érezhetően és tapasztalhatóan politikai indíttatású bürokratikus huzavona csak akkor "csinálható", ha a nyilvánosság ereje nem készteti a kormányt, a kormányzati szerveket arra, hogy egyszer és mindenkorra minden magyar polgár érdekében (...) hagyják abba."

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2475, 'source_type': 'media', 'source_id': 1373, 'target_type': 'article', 'target_id': 75787, 'relation_type': 'describes'}