Ez az erdélyi magyarság győzelme
Az exit-poll adatok alapján úgy tűnik, mind Tőkés László, mind az RMDSZ mandátumot szerzett a romániai EP-választáson. Németh Zsolt közleményben reagált a hírre.
Dátum: 2007-11-25 23:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:40:50.488020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez az erdélyi magyarság győzelme, hiszen a legutóbbi parlamenti választásokhoz képest arányaiban kétszer olyan jó eredményt értek el - legalábbis az exit-poll eredmények tanúsága szerint. Győzött a nemzeti önbecsülés a politikai kicsinyhitűség felett, ami
nyomasztóan kísérte végig a kampányt a határ mindkét oldalán - írja közleményében Németh Zsolt.
Gratulálunk az újonnan megválasztott EP-képviselőknek, akiknek feladata lesz, hogy megteremtsék az önálló erdélyi magyar külpolitikát, amivel másfél évtizede adósak vagyunk. A siker a világos nemzetpolitikai célok és programok sikere is, különösen az autonómia tekintetében. Elvárjuk a magyar kormánytól, hogy egyértelmű támogatásban részesítse az erdélyi magyarság által legitimált nemzetpolitikai célkitűzéseket - zárul a dokumentum.