Az országnak falvak kellenek
Ígéretesen halad a kisiskolák megsegítését célzó mozgalom szervezése: ismert művészek, politikusok, közéleti személyiségek csatlakoztak a kezdeményezőkhöz. A héten több megyeközpontban szerveznek fórumokat a vidéki élet lehetőségét biztosító intézmények - köztük az iskolák - megőrzéséről.
Dátum: 2007-11-26 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:40:56.169446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az országnak falvakra, a falunak iskolára van szüksége - mondta lapunknak Lányi András egyetemi tanár, az Élőlánc Magyarországért mozgalom elnökségi tagja. - Ezt a tényt mások is felismerték: neves művészek, például Fábry Sándor humorista; politikusok, közéleti személyiségek álltak mellénk. Jó hír és biztatás ez a vidéken élőknek."
A héten több nagyvárosban vidékfejlesztési fórumon vizsgálják meg a falusi élet lehetőségeit szűkítő kormányzati lépéseket és az azokra adható társadalmi válaszokat. Lányi András nem lát ellentmondást abban, hogy a fórumoknak a megyeszékhelyek adnak otthont: a több lehetőséggel és információval rendelkező városi embereknek segíteniük kell a kiszolgáltatottabb, kis falvakban élő embereken.
E fórumok középpontjában az iskola és annak népességmegtartó szerepe áll majd, emellett szó esik a vasúti szárnyvonalakról, a vidéki közlekedés fenntarthatóságáról, a kis falvakban élők munkalehetőségeiről. "Az iskola, a közlekedés és a munkahely együtt biztosíthatja, hogy a magyar vidék ne néptelenedjen el pár évtizeden belül" - mondta Lányi András. Természetesen külön pedagógusfórumok is lesznek több településen, ahol az előadók és a szakértők kifejezetten a kisiskolák problémáira és fennmaradásuk lehetőségeire fókuszálnak majd.
Az adománygyűjtésről sem feledkeztek meg az élőlánc és a társszervezetek munkatársai; Szarvas József, a Nemzeti Színház művésze, és Fábry Sándor humorista a rendezők mellé állt, műsoros estjeiket kínálva fel a kisiskolák megmentéséért áldozni kész embereknek. Hivatalosan is a szerveződés mellé állt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Elnökségük úgy döntött, hogy aktivistákkal és technikai segítségnyújtással is támogatja majd a kisiskolai mozgalmat.
A részletes információkat és a számlaszámot a www.elolanc.hu/kisiskolák webcímen találják.