Tisztelt Demszky Gábor!
Dátum: 2007-11-26 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:40:59.395115, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha ideje engedi, tegyen kis kirándulást szeretett fővárosa külsőbb - de még korántsem külső - területein. Ha teheti, szálljon fel a 73-as trolira, erre a lerobbant, szakadt, mocskos közlekedési eszközre. Ezen utazni igazi kaland. A Keletitől a Nyugatiig, és vissza. Mert itt mindig történik valami. Csak ízelítőül néhány programpont. Részeg pasas elterülve az ülések között. Tömegverekedés előjelei lehetőleg akkor, amikor éppen a két fél között áll. Káromkodó nyugdíjasok, veszekedő családok.
Ha azt hiszi főpolgármester úr, hogy létezik kulturált tömegközlekedés Pesten, jöjjön, és töltsön el húsz percet (dugó esetén negyvenet vagy többet) a 73-ason. Garantált a szórakozás. Ha ön vehemens természetű, akkor akár interaktívvá is teheti az utazást, és bekapcsolódhat az eseményekbe. Ha a száguldás szerelmese, jöjjön, itt a helye! Néhány stresszes sofőr akár tíz perc alatt is átjuttathatja a másik pályaudvarra. Igaz, hogy folyamatos dudálással, ötcentis követési távolsággal és zebrán átkelő idősek testi épségének veszélyeztetésével teszi mindezt. Ha a 18-as karikát nem is, de a 16-ost mindenképpen kiragasztanám a busz oldalára. A válogatott káromkodásoktól kezdve a szexuális felvilágosításig, mindent megtalálni.