Fidesz-győzelem Lajosmizsén
Koller Dániel, a Fidesz, a KDNP, a Lajosmizsei Gazdakör és a Lungo Drom közös jelöltje nyerte a lemondás miatt vasárnap megtartott időközi képviselő-választást a Bács-Kiskun megyei Lajosmizsén - közölte vasárnap az MTI-vel a helyi választási bizottság elnöke.
Dátum: 2007-11-26 10:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103823
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:02.532867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lajosmizse 5. számú egyéni választókerületében az 1072 szavazásra jogosult közül 197-en jelentek meg és 193-an adtak le érvényes szavazatot - mondta Kollár András.
A választási bizottság elnöke hozzátette: a győztes Koller Dániel 47 szavazatot kapott, majd három független jelölt után Sikár József, az MSZP jelöltje lett az ötödik, 25 szavazattal.