Lelkiismereti szavazás
A Fidesz lelkiismerete alapján szavaz a női kvótáról - közölte Ékes Ilona.
Dátum: 2007-11-26 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:06.595109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az SZDSZ képviselői kötelezően igennel, az MSZP és a Fidesz parlamenti politikusai pedig lelkiismeretük szerint voksolhatnak az úgynevezett női kvótáról szóló törvényjavaslat hétfői, parlamenti szavazásán. Sándor Klára, a szabad demokraták képviselője Kossuth téren női szerveztek képviselőivel és két országgyűlési képviselőtársával, Magyar Bálinttal (SZDSZ) és Ékes Ilonával (Fidesz) együtt tartott sajtótájékoztatón történelminek nevezte a szavazást, amelyet ahhoz hasonlított, mint amikor a nők választójogáról döntöttek a törvényalkotók.
A fideszes Ékes Ilona megerősítette, hogy pártjában a képviselők lelkiismeretére bízták annak eldöntését, hogy hogyan voksolnak. A Magyar Asszonyok Szövetségének elnökeként is dolgozó politikus szerint talán egy harmonikusabb és élhetőbb társadalmat építhetünk, ha a nők is több teret kapnak a döntések meghozatalánál.
Az MSZP-frakció tagjai is lelkiismeretük szerint szavaznak a törvényjavaslatokról - mondta újságíróknak Varju László frakcióvezető-helyettes.