Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meg kell újítani az erdélyi magyar politikát

A nemzeti önbecsülés győzött a kishitűség és az ehhez kapcsolódó széleskörű vádaskodás felett - hangzott el Németh Zsolt napirend előtti hozzászólásában a tegnapi romániai EP-választás kapcsán.


Dátum: 2007-11-26 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:07.868976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Meg kell újítani az erdélyi magyar politikát (Németh Zsolt)

A fideszes politikus leszögezte: abba kellene hagyni a vádaskodást határon innen és túl, és mielőbb élni kell az erdélyi magyar politika megújításának esélyével. Kár lenne elszalasztani ezt a lehetőséget, hiszen jövőre két választással - egy országossal és egy helyhatóságival - is szembesülnie kell az erdélyi magyarságnak - emelte ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Ha nem újul meg az erdélyi magyar képviselet, akkor meglepő dolgok történhetnek - figyelmeztetett a politikus.

A tegnapi eredmények kapcsán Németh Zsolt arról is beszélt, hogy az a nemzetpolitikai céljaink, értékeknek a győzelme is egyben. A határokat átívelő magyar nemzetegyesítés, az önálló magyar, államilag finanszírozott egyetem célkitűzésének, a nyelvhasználatnak, a kulturális és területi autonómia célkitűzésének a győzelme - szögezte le.

Németh Zsolt gratulált a megválasztott magyar képviselőknek, hozzátéve: régi adósságot kell majd törleszteniük, hiszen meg kell teremteniük az önálló erdélyi magyar politikát.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke hangsúlyozta: a magyar kormány feladata is kiolvasható a tegnapi döntésből. Az erdélyi magyarság legitimált céljait, törekvéseit a kormánynak nyíltan fel kell vállalnia - fejtette ki. A politikus emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc közvetlenül a romániai EP-választások előtt azt mondta, hogy az autonómia ügyét azért nem támogatja, mert az ártana a magyar kisebbségnek. A tegnapi döntés után nincs helye az ilyen okoskodásnak - szögezte le Németh Zsolt.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4124, 'source_type': 'media', 'source_id': 1375, 'target_type': 'article', 'target_id': 75809, 'relation_type': 'describes'}