Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz nem támogatja a metróépítés leállítását

A Fidesz fővárosi frakciója nem támogatja a 4-es metró építésének MDF által kezdeményezett leállítását - mondta Tarlós István hétfőn.


Dátum: 2007-11-26 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:10.565346, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint "káros és veszélyes" lenne leállítani a metróberuházást, a fővárost ugyanis kötik a már létrejött szerződések. Tarlós István - aki szerint az MDF javaslatának célja a feltűnéskeltés volt - elmondta: magyarázatra szorul, hogy az MDF miért most fogalmazta meg aggályait, amelyeket egyébként korábban már a Fidesz is hangoztatott.

Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum fővárosi képviselőcsoportjának vezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a 4-es metró építésének azonnali leállítását kezdeményezi a pénzügyi feltételek tisztázatlansága miatt. Az MDF kezdeményezésével kapcsolatban Demszky Gábor főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az "nem elfogadható".

Kapcsolódó elemek