Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Abszurd érvek és csiki-csuki

Hatalmi csiki-csuki - így jellemezte a Magyar Hírlapnak Deutsch-Für Tamás azt a helyzetet, hogy bár az illetékes hivatal már megszámolta a kórházi napidíjas kérdésük aláírásait, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke, Szigeti Péter hétfőre mégsem hívta össze a testület hitelesítési ülését.


Dátum: 2007-11-27 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:14.871706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus ugyanebben a szellemben tette fel tegnap az Országgyűlésben azonnali kérdését az érintett Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal ellenőrzését ellátó önkormányzati miniszternek. Bajnai Gordon helyett Ujhelyi István államtitkár válaszolt, állítása szerint a Fidesz és Deutsch-Für akciója már a népszavazási kampány része.

Deutsch-Für felidézte a KEKKH első embere, Urbán György Szigetihez és Rytkó Emília, OVI-vezetőhöz intézett tegnapi levelét. "Az elvégzett munka részeredménye, hogy a napidíj kérdésében a teljes munkafolyamat a végéhez közelít, megtörtént a tételes ellenőrzés és a hibás tételek kiszűrése" - írta Urbán. Deutsch-Für szerint már csak az erről szóló jelentés megírása van hátra, az érdemi munka befejeződött. Deutsch-Für magyar abszurdnak nevezte, hogy az OVB azért nem ült össze, mert a befejezett számlálásról a KEKKH-tól eddig nem kapott jelentést - de nem is kaphatott, hiszen nem is kért.

Deutsch-Für a lapnak azt mondta, hogy az OVB elnökén múlik, hogy a kitűzött, végső hitelesítési dátum, december 8. előtt mikor hívja össze a bizottságot.

Kapcsolódó elemek